László Imre nyilvánosságot elért megnyilatkozását csak elítélni lehet.
„László Imre nyilvánosságot elért megnyilatkozását csak elítélni lehet. A szöveg – bármi is volt mögötte a gondolat – védhetetlen. Ha politikus mondja, vállalnia kell a következményeket. Ugyanakkor László Imre egész biztosan nem náci. Ha ezzel kapcsolatban esetleg lettek volna korábban kételyeink, akkor az inkriminált megnyilatkozása után kiadott közleménye ezt egyértelműen tisztázta. Ami viszont elgondolkozásra kell késztessen, az a kizökkent világ, ahol egy baloldali polgármester Hitler tevékenységével kapcsolatban tesz felületes, erkölcsileg tarthatatlan kontextualizálási kísérletet, miközben a közbeszéd minősége oly’ silány lett, annyira lealacsonyodott, a tribális logika olyan mélyen hat át mindent, hogy az árnyalatoknak, szövegkörnyezeteknek már ott sincs semmi szerepe, ahol pedig helyük lenne.
László Imre Hitlerrel kapcsolatos eszmefuttatásának három nap elég volt ahhoz, hogy a beszédszituációtól, szövegösszefüggéstől, ha úgy tetszik történelmi helyzettől eltávolodva az – amúgy történettudományos szempontból is tarthatatlan – eszmefuttatás kontextus nélküli, egyértelmű jelentéseket hordozó szimbolikus eseménnyé váljon egyes körökben. Ami nem mellesleg az ügy legfontosabb üzenetét – a nácizmus változatlan és egységes elítélését – is gyengíti, mert azt a törzsi identitások torzító optikáin keresztül láttatja.
Vannak esszenciálisan szimbolikus, semmilyen formában nem kontextualizálható történelmi személyek. Hitler vagy éppen Sztálin bűneinek súlya akkora, hogy azt semmi nem árnyalhatja, őket ez sorolja az »érinthetetlen« negatív szimbólumok közé. De nem illik, mi több, káros lenne esszenciálisan pozitív társadalmi szimbólumokká vált történelmi személyiségek, mint a keresztény európai kultúrkörben Teréz anya, vagy a zsidó szellemvilágban Mózes személyét sem új szövegkörnyezetekbe ágyazni. Azonban a történelem alakjai közül mégiscsak azok vannak többen, akik nem esszenciálisan szimbolikus figurák és így a különböző diskurzusok az ilyen életműveket különböző fókusszal tárgyalhatják, a kontextus ez esetben meghatározó jelentőségű.
Heidegger vagy Nietzsche egyes nézetei – és még inkább a rájuk hivatkozó ideológusok – mai szemmel vállalhatatlanok, csakúgy, mint George Washington vagy Thomas Jefferson rabszolgatartása, vagy éppen Széchenyi István antiszemitizmusa. Mélyen megfontolandó, hogy nem kellene-e körültekintőbbnek lennünk, mielőtt Washingtont a rabszolgatartás, Heideggert a nácizmus, Széchenyit pedig az antiszemitizmus szimbólumaivá silányítjuk. Viszonylag kevés az olyan megkérdőjelezhetetlenül kontextust nem érdemlő szimbolikus történelmi személyiség, mint Hitler vagy Sztálin, akik személyes és nyilvános élettörténetükkel egyaránt lehetetlenné tesznek szövegkörnyezeti árnyalatok által célt tévesztő megközelítést.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Friedrich Merz nem finomkodott: a kancellár szerint Ukrajna csak a kezdet, és ha Kijev elesik, az orosz tankok tovább indulnak Európa szíve felé.
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Egy vélelmezett orosz támadás és az emiatt talán bekövetkező problémák miatt vegyünk a nyakunkba most rögtön sokkal nagyobb problémákat? Ungváry Zsolt írása.
A miniszterelnök szerint nemcsak a szuverenitásról van szó.
