Meghamisíthatta koronavírus-adatait Szerbia

2020. június 27. 9:18
A BIRN oknyomozó újságírói szerint háromszorosa az áldozatok száma a bevallottnak.

Egy jelentés szerint súlyos adathamisíthás történhetett Szerbiában – derül ki a Deutsche Welle cikkéből. A BIRN (Balkan Investigative Reporting Network) nevű oknyomozó csoport állami dokumentumokat szivárogtatott ki a médiának, melyből kiderül, hogy a bevallott 244 helyett június elejére már 632 szerbiai halottja volt a vírusnak. A dokumentumokból egyebek mellett az is kiderült, hogy most sem áll túl jól Szerbia a vírus megfékezésében, ugyanis csak az előző héten napi 300 új beteget regisztráltak, azonban csak a harmadát hozták nyilvánosságra. Tovább súlyosbítja a helyzetet a szerbiai operatív törzs epidemiológusának, Branislav Tiodorović-nak az állítása, aki bevallotta, hogy a járványhelyzet alatt egyáltalán nem kapott hivatalos statisztikákat. Kollégája, Darija Kisić ezzel szemben azt állítja nem szabad összekeverni a „koronavírus által megölteket” és a „halottakat, akiknek a vírus jelen volt a szervezetében” .

A kiderült adatok különösen annak tekintetében érdekesek, hogy június 28-án parlamenti választást tartottak Szerbiában, melyen ismét a Vučić elnök vezette Szerb Progresszív Párt nyert. Az elnök pártja még úgy is nagyarányú győzelmet aratott, hogy az ellenzéki pártokat ösztönzendő 5%-ról 3%-ra csökkentette a bejutási küszöböt. A hivatalos belgrádi adatok szerint Szerbiában tehát összesen 13 ezer koronavírusos beteg van regisztrálva, melyből 264 eset végződött halállal, azonban a BIRN szerint ezek az adatok sokkal magasabbak.

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egy járványról hiteles és összehasonlítható adatokat menetközben adni nem lehet. Habár mindenki, a félművelt informatikustól, a túlértékelt újságírókon keresztül a tehetségtelen politikusokig mind azt hiszi, hogy ért a járványügyhöz, a valóság ennél valamivel szofisztikáltabb...
Majd, ha vége a járványnak és eltelik két- három év, akkor a járványügy fog adatokat szolgáltatni. Ebben a pillanatban egyetlen mérvadó összehasonlítás létezik, az adott időszakban adott területen, korcsoportban stb. halálozási adatok összehasonlítása. pl 2019 március vs. 2020 március és hasonlók. Minden egyéb hasonlítgatás nettó hülyeség.

Én is erre gondoltam. Nem egységes, hogy kit minek tekintenek.
Ha csillapodik a helyzet, abból lehet valódi következtetéseket levonni, hogy az évek azonos időszakában mennyien haltak meg.
Pl a svédek állítólag nem számítják be az otthon elhunytakat.

amivel semmi baj nincs, csak éppen nem alkalmas másra, mint trendek vizsgálatára.

Hamisításról akkor beszélhetünk, ha a közölt számadat definíciója
különbözik attól, amit rögzítettek. Ha tehát előre bemondják - mint a
szlovákok - hogy ezt_és_ezt a körülményt tekintik koronavírus okazta
halálnak és a számadatot ebben az értelemben közlik, akkor nincs szó
hamisításról.

Darija Kisic ezzel szemben azt állítja nem szabad összekeverni a koronavírus által megölteket és a halottakat, akiknek a vírus jelen volt a szervezetében.

Jó meglátás!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés