Törölték a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjét

2020. június 26. 14:13
A Final Fourra megvásárolt jegyek árát a szervezők teljes egészében visszatérítik a vásárlóknak.

A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) pénteken arról tájékoztatott, hogy a világegészségügyi helyzet folyamatos és kiterjedt vizsgálatát követően és a csapatok, valamint a játékosok egészségét mindenek fölé helyezve, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) bejelentette: törli a női Bajnokok Ligája négyes döntőjét – tudta meg a Magyar Nemzet.

A Bajnokok Ligája csúcseseménye a tervek szerint 2020. szeptember 3–6. között került volna sorra Budapesten, a négyes döntő előtt megrendezett egymérkőzéses negyeddöntőkkel együtt. A BL-negyeddöntőben Győri Audi ETO KC–CSM Bucuresti (román), Ramnicu Valcea (román)–Metz Handball (francia), Buducsnoszt (montenegrói)–Team Esbjerg (dán) és Rosztov-Don (orosz)–Brest Bretagne (francia) mérkőzéseket játszottak volna. (A döntéssel együtt értelemszerűen a negyeddöntőket is törölte az EHF.) A döntést az EHF Végrehajtó Bizottsága videókonferencián hagyta jóvá pénteken.

Nem tudunk mit tenni, mint alkalmazkodunk a kialakult helyzethez, és elfogadjuk az EHF döntését, még akkor is, ha folyamatosan arra készültünk és azért dolgoztunk, hogy szeptemberben, vagy esetleg később meg tudjuk rendezni a BL-végjátékot” – emelte ki Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára. „Csalódottak vagyunk és nagyon sajnáljuk, hogy le kell mondanunk az eseményről, amely mind a Győri Audi ETO, mind a magyar szurkolók és a magyar kézilabda számára hagyományosan az év egyik csúcseseménye. Idén nem kerülhet rá sor, ami mindannyiunk számára fájdalmas, nehéz megbékélni a helyzettel” – tette hozzá.

Michael Wiederer, az EHF elnöke a szövetség közleményében azt mondta: folyamatosan szoros kapcsolatban voltak az MKSZ-szel, amely időről időre tájékoztatta őket a járványhelyzettel kapcsolatos magyarországi intézkedésekről.

Az elmúlt hónapokban mindig azt mondtuk, csak megfelelő körülmények között rendezünk mérkőzéseket, amelyek során minden résztvevő biztonsága garantált, ugyanakkor egy négyes döntő lebonyolítása egészen eltérő előkészületeket igényel minden szinten, mint egyetlen BL-találkozó megrendezése” – fogalmazott Wiederer. Hozzátette: még mindig bizonytalanság van Európában a vírus terjedésével kapcsolatban, ennek pedig következményei lehetnek egy ilyen kézilabda-fesztiválra, amelyen nagy létszámban lennének jelen a „fanatikus szurkolók”. A Final Fourra megvásárolt jegyek árát a szervezők teljes egészében visszatérítik a vásárlóknak.

Az MKSZ arról is tájékoztatott, hogy döntés, azaz a Final Four 2020 és a BL-negyeddöntők törlése semmiféle kihatással nincs a Bajnokok Ligája 2020/2021-es szezonjára, amelynek első fordulóját 2020. szeptember 12–13-án rendezik. A Bajnokok Ligája csoportsorsolására július 1-jén 18 órától kerül sor Bécsben. 

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az, hogy a sport Magyarországon stratégiai ágazat: helyes.
A megvalósítás, az ár-érték arány figyelmen kívül hagyása, a sorozatos világversenyek befogadása, ez már az akarat túltolása.
Az arányos megoldások: ez minden pozitív dolog alapja.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés