Konzervatívnak lenni trendi, szexi és fancy

2020. június 26. 19:27

Kovács István
PestiSrácok.hu
A fiatalokkal azt kell megértetni, hogy lázadni menő, nem kell egyformának lenni, nem kell beállni a fősodorba.

Mi, jobboldali újságírók napi szinten találkozunk a Facebook gyakorlatával, algoritmusával és Zuckerberg cenzoraival, akik még a kommunista cenzoroknál is rosszabbak. Nem tart attól, hogy ha a Megafon ernyője alatt egy komolyabb közösség felépül, amelynek a hangja is erős lesz, akkor a Facebook egy pillanat alatt, egyetlen gombnyomással ellehetetleníti, tiltja, törli, lekapcsolja az oldalt?

Bízom benne, hogy nem így lesz, de a felvetése jogos, ezért is kívánunk valódi közösséget építeni a Megafon honlapján, amelyet nem lehet majd elnémítani. Hiszek abban, hogy még ha egy-egy oldalt el is lehet hallgattatni, sok-sok embert, közösségi szinten már nem. Márpedig sokan vagyunk konzervatívok. Én azt mondom, hogy a Facebook, mint platform megkerülhetetlen, nekünk pedig az a dolgunk, hogy ezt minél szervezettebben, minél jobban ki tudjuk használni, majd a tudást át is adjuk másoknak. Ne értsen félre, nem én rendelkezem ezzel a tudással, és nem én leszek az, aki képezni fogja majd a jövő konzervatív fiataljait. Nekem a szervezetépítésben van némi tapasztalatom, ezért is csinálom, és kerestem meg a legjobb szakembereket. Emellett persze szeretném, ha még többen lennénk. Várom azokat, akik használható tudással rendelkeznek, hogy jöjjenek és segítsenek.

Hány fő tartópillére lesz a Megafonnak? Kettőt már említett, a hangfelerősítést és a képzést. Ez a két fő láb?

A Megafon tartóoszlopa a közösség ereje lesz, de négy lábon fogunk állni. A konzervatív hang felerősítése, a tartalomgyártás és a képzés mellett az önkéntes munka és segítés, valamint az anyagi támogatás is fontos lesz. Adományokat is gyűjteni fogunk, amelyeket a képzésre, a jobboldali tartalmak megerősítésére, elterjesztésére fogunk felhasználni.

A közösségépítéshez nemcsak vezér, vezérek kellenek, nemcsak innováció, ötlet és menőség szükséges, hanem rengeteg anyagi forrás is. A Facebook-szponzoráció pénzbe kerül. Milyen forrásokból fog működni a szervezet, esetleg közpénz is van a projektben?

Mivel egy alulról szerveződő közösségről van szó, egyetlen fillér közpénz sincs benne és nem is lesz. A honlap elkészítéséhez, a Facebook-hirdetésekhez szükség volt anyagi erőforrásra, amelyhez számos üzletembert kerestem meg. Olyanokat, akikről tudtam, hogy megtehetik, hogy anyagilag is támogatnak egy ilyen projektet, de nem akarják arccal és névvel felvállalni, hogy saját tőkéjüket fektették a projektbe.

[...]

Az elmúlt években a konzervatív gondolkodók részéről is felerősödtek azok a hangok, hogy akár Magyarországon, Közép-Európában is szükség lenne önálló, hazai, nemzeti közösségi platformra. Ön is egyetért ezekkel a felvetésekkel?

Jelen pillanatban nem látom ennek a lehetőségét, viszont nem szeretem a monopóliumokat sem, tehát a Facebooknak tényleg jó lenne egy versenytárs. Azt, hogy ennek Magyarországról, Közép-Európából, vagy Európából kell érkeznie, azt nem tudom megmondani. A PestiSrácok.hu-n is azt hirdetjük, hogy konzervatívnak lenni trendi, szexi és fancy. A liberális elnyomás miatt veszélybe kerülhet a jövő konzervativizmusa? A mai fiatalokat tudja annyira befolyásolni a liberalizmus, a véleményterror, hogy idővel el is tiporják a másként gondolkodókat? A liberálisoknak pont az volt a hatalmas találmánya, hogy ők eladták azt a korszellemet, amely szerint csak az ő ideológiájuk a menő, csak az a követendő. A fiatalokkal azt kell megértetni, hogy lázadni menő, nem kell egyformának lenni, nem kell beállni a fősodorba csak azért, mert az a könnyebb. Aki nem szereti a sablonos dolgokat, és aki valódi lázadó, menő szeretne lenni, annak nincs más esélye, mint az, hogy konzervatív legyen.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

X
Boldog lennél, ha tizedannyi tudásod lenne, mint neki van.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés