Nyugaton sokan vizionáltak egy „illiberális tandemet” Moszkva és Ankara között, az előző hónapok eseményei azonban nagy nyomást helyeztek a két ország kapcsolatára.
Az utóbbi hónapokban a koronavírus miatt a legtöbb kormány a kármentéssel és saját belső stabilitásának megőrzésével foglalkozott, de a világpolitika nem állt le: a nemzetközi versengés nem enyhült, maximum átalakult. Azok a szereplők, amelyek megőrizték belső stabilitásukat, s volt elég erőforrásuk és stratégiai érzékük, megnövelték mozgásterüket. Ők a koronavírus-válság politikai nyertesei, közülük pedig egyértelműen kiemelkedik Törökország.
Az ország a tizenharmadik helyen áll ugyan a fertőzések számában világszinten, a kormány belpolitikai helyzete nem romlott. A közvélemény-kutatások szerint a gazdasági újraindításra fókuszáló szemlélettel Recep Tayyip Erdoğan elnök népszerűsége növekedett is, az ellenzék pedig nem tudott komoly szerephez jutni. Nem csoda ez, hiszen Erdoğannak már komoly tapasztalata van a válságok kihasználásában, gondoljunk csak a kurd szervezetekkel való csatározásokra vagy a gazdasági kihívásokra.
Ezenkívül két komoly külpolitikai győzelmet is el tudott érni Törökország. Líbiában az Ankara által nyújtott segítséggel a központi kormány gyakorlatilag megfordította a fővárosért folytatott csata kimenetelét, és visszavonulásra kényszerítette Halífa Haftár erőit. Szíriában a márciusban kialkudott tűzszünet után sikerült levegőhöz juttatnia a Bassár el-Aszad ellen harcoló szövetségeseit, különösen mivel a damaszkuszi kormány stabilitása megkérdőjeleződött a vírus elleni küzdelem, a kiújult társadalmi ellenállás és az újabb amerikai szankciók miatt. A líbiai és a szíriai háború azért is jelentős, mivel a két konfliktusban ellentétes oldalon áll Törökország és Oroszország. A két hatalom az utóbbi években látványosan közeledett egymáshoz, amit a közös érdekek mellett a két vezető közötti ideológiai egyetértés is fűtött. Nyugaton egyre többen vizionáltak egy „illiberális tandemet” Moszkva és a Nyugattól elforduló Ankara között. Az elmúlt hónapok eseményei azonban nagy nyomást helyeztek a török–orosz kapcsolatokra, ami már a külső szemlélők számára is láthatóvá vált.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Moszkva szerint vagy tárgyalással, vagy erővel, de cél érnek Ukrajnában.
Európa rekordösszegű védelmi tervekkel készül a konfliktusokra, ám egy friss elemzés szerint stratégiai, politikai és erkölcsi értelemben sincs készen a háborúra.
Régi-új érdeklődő a láthatáron.
Az Egyesült Államok „platina” biztonsági garanciát kínál Kijevnek, míg Európa inkább csak a szájkaratéban erős.
Az orosz külügyminiszter lerántotta a leplet a háttéralkuról: szerinte Donald Trump emberei már ígéretet tettek Moszkvának az öt annektált régió átadásáról. Lavrov szerint Washington végre megértette, hogy a NATO-bővítés vörös vonal, és elfogadták az orosz feltételt: Kijevnek ki kell vonulnia a Donbaszból, és örökre lemondhat az atlanti csatlakozásról.
Egy év telt el az érvénytelenített államfőválasztás óta, de a román társadalom még mindig válaszokra vár. A Georgescu-jelenség háttere máig ködös.
Magyarországnak sikerült érvényesítenie az akaratát, de Brüsszel továbbra is támogatja a háborút.
A Hertha drukkerei remélik, méltó búcsúztatásban részesítik majd a magyar szakembert.
