Közvágóhíd megállóhely gerincét a Soroksári út felett átívelő két grandiózus, elegáns alsópályás ívhíd adja. A főtartókat kiegészítő, a peronok tengelyéből indított íves tartórendszer meghatározza a peron arculatát, a hídszerkezetek léptékét pedig a szerkezettel integrált feszített ponyvafedés lendületes formái emelik ki. Az utascsarnok megállóhely szolgáltatásai a Duna felőli oldalra koncentrálódnak, innen liftek, mozgólépcsők vezetnek a peronokra. Az utascsarnok könnyed, üvegfalakkal határolt, átlátható terében a fő közlekedő szoborszerűen megformált, színes tömege határolja az eltérő használatú zónákat. A hátsó, üzemi traktusba rendezett szolgáltató egységek a várócsarnokra nyílnak, ennek középpontjában pedig az ügyfélközpont áll majd.
A megállóhely területén az utasokat két középperon szolgálja ki, összesen négy vágánnyal. A vágányok hossza lehetőséget biztosít a távolsági vonatok megállítására is. Bár a fő utascsarnok és utasváró létesítmények a Soroksári út nyugati oldalán helyezkednek el, közel a Müpához, a villamosokhoz és a távlatban itt megvalósuló földalatti HÉV-megállóhelyhez, a peronok a Soroksári út keleti oldaláról is megközelíthetőek.