Szorosabb együttműködést kér a parlamenttől az ombudsman

2020. június 22. 12:56

Kozma Ákos hangsúlyozta, hogy az ombudsman csupán javaslatokat tehet, ám fejlett demokráciákban – mint amilyen a magyar is – az államnak illik elfogadnia az ombudsmani ajánlásokat.

2020. június 22. 12:56

A jelenleginél több jogszabály-tervezetet, reális határidővel kér az Országgyűléstől előzetes kontrollra hivatala számára az alapvető jogok biztosa. Kozma Ákos a parlament igazságügyi bizottságának hétfői ülésén a 2019-es tevékenységéről szóló beszámolójának szóbeli kiegészítése során felidézte, hogy tavaly 108 jogszabályt küldött előzetes véleményezésre az Országgyűlés a hivatalnak, 2018-ban még 154 volt ez a szám. Azt kérte: változzon az a tendencia, hogy néhány órát ad a parlament egy-egy jogszabálytervezet előzetes véleményezésére. Elmondta, hogy az ombudsmani hivatal az elmúlt évben 57 jelentést adott ki, amelyek közül 19 jogalkotási javaslatot tartalmazott, 16 pedig gyermekjogi tárgyú volt. Jelezte: az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága is elismerően szólt a magyar ombudsmani hivatal gyermekjogi tevékenységéről.

Kozma Ákos kitért arra is: az elektronikus közérdekű bejelentési rendszeren keresztül 368 beadvány érkezett a hivatalhoz, ami 20 százalékkal több, mint 2018-ban. A Nemzeti Megelőző Mechanizmus keretében tízszer tettek előre nem bejelentett látogatást büntetés-végrehajtási intézményekben, 3167 ember fogvatartási körülményeit ellenőrizték. Szándékos bántalmazásra utaló körülményeket nem tártak fel – fűzte hozzá. Kérdésekre válaszolva emlékeztetett arra, hogy a hivatal részt vesz annak a bizottságnak a munkájában, amelyet a győri gyermekgyilkosság nyomán hozott létre az igazságügyi tárca a rendszerszintű hibák kivizsgálása céljából, és a Nemzeti Megelőző Mechanizmus keretében foglalkoztak a migráns gyerekek helyzetével, illetve meg fogják fogalmazni az álláspontjukat a transzneműeket érintő jogszabály-változások okán is.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Ugyanakkor több folyamatban lévő ügy, illetve téma kapcsán – mint például a Mátrai Erőműben történt környezetszennyezés vagy az iskolaőrökről szóló jogszabály – türelmet kért a képviselőktől. Hangsúlyozta, hogy az ombudsman csupán javaslatokat tehet, ám fejlett demokráciákban – mint amilyen a magyar is – az államnak illik elfogadnia az ombudsmani ajánlásokat. Az igazságügyi bizottság végül ellenszavazat nélkül, kilenc igen vokssal, négy tartózkodás mellett elfogadta az ombudsmani beszámolót.

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2020. június 22. 16:26
Gondolom a szélbertalant kellene lekapcsolni valahogy, mert már saját irattára van az ombucmancinál.
Válasz erre
2
0
Mich
2020. június 22. 13:51
Mi az ő szerepe a börtönbizniszben?
Válasz erre
3
2
Da Vinci
2020. június 22. 13:41
Dolgozzatok Ákos! A kormány is ezt teszi!! Orbán se volt rest már reggel 6-kor a Karmelitában lenni, éjfélekig dolgozik!!! Nem a seggen ülésért és kávézásért jár az ombudsmani fizetés!!!
Válasz erre
7
1
Berecskereki
2020. június 22. 13:01
,, Hangsúlyozta, hogy az ombudsman csupán javaslatokat tehet, ám fejlett demokráciákban - mint amilyen a magyar is - az államnak illik elfogadnia az ombudsmani ajánlásokat.,, A jog nem ismeri az ,,illik,, szót.
Válasz erre
8
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!