Ma választ Szerbia

2020. június 21. 7:07
Háromszintű lesz a szavazás Szerbiában.

Önkormányzati, vajdasági tartományi és parlamenti választásokat tartanak vasárnap Szerbiában. A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) adatai szerint országos szinten 21 lista indul a választásokon, a valamivel több mint 6,5 millió szavazópolgár összesen 3419 jelöltből választja meg a parlament 250 tagját. A vajdasági tartományi parlament 120 helyéért 9 lista 875 jelöltje verseng. A közvélemény-kutató intézetek felmérése szerint minden szinten a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) szerezheti meg a legtöbb szavazatot, akár a voksok 58 százalékát is. A második helyre az Ivica Dacic vezette, balközép Szerbiai Szocialista Párt (SPS) a legnagyobb esélyes 12,5 százalékkal, míg 4,9 százalékos támogatással a harmadik legnépszerűbb induló az ellenzéki Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó nevével fémjelzett lista.

A mintegy 250 ezres vajdasági magyarság legerősebb pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) egyedüli magyar pártként indul a választásokon. A VMSZ-nek eddig négy képviselője volt a belgrádi törvényhozásban, a vajdasági parlamentben pedig hat. Az önkormányzatok közül Zentán, Magyarkanizsán, Topolyán, Szabadkán és Kishegyesen számít nagyobb támogatottságra a párt. A választópolgárok 7 és 20 óra között adhatják le voksaikat. A végleges eredményeket várhatóan csütörtökig közzéteszik.

(MTI)

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés