A jelenlegi 200 diák helyett több mint 1000 fő számára teszik elérhetővé a képzéseket
Új kuratórium
A finanszírozásra vonatkozó változás szervezeti átalakulást is eredményezett: az alapítvány alapítói jogainak gyakorlására és az alapítvány működésének irányítására az új struktúrában kizárólagosan a megújult kuratórium jogosult. Mára ennek az új, vagyonkezelő alapítványi jogi konstrukciónak a bírósági nyilvántartásba vétele is lezárult. Az új kuratórium személyi összetételének meghatározásakor a korábbi alapítók a kontinuitás elve mellett egyaránt figyelembe vették az MCC évtizedes oktatásszervezési tapasztalatait és a hosszú távú sikeres működéshez szükséges pénzügyi tudás meglétét is. Az intézmény ügyvezetését továbbra is Szalai Zoltán látja el főigazgatói minőségben.
A megújulást követően az MCC kuratóriumának új elnöke a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, Orbán Balázs, aki jelenleg is az alapítvány oktatója, korábban pedig az MCC munkatársa volt. Az új kuratórium tagja Lánczi András, az Alapítvány korábbi elnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, az MCC oktatója; Madarász László bankár, pénzügyi szakértő, aki az 1996-os alapítás óta vesz részt az MCC életének alakításában; Szakács Áron, a Széchenyi Programiroda vezetője, jelentős hazai és nemzetközi projekttapasztalatokkal rendelkező szakember, valamint Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója. A megújult felügyelőbizottság elnöke Deli Gergely, a Széchényi Egyetem egyetemi tanára, az Alkotmánybíróság főtanácsadója, az MCC korábbi igazgatója, jelenlegi oktatója és legelső diákjainak egyike. A felügyelőbizottság tagja Kovács-Osváth Zoltán, az MCC alumnusa, aki korábban is az alapítvány felügyelőbizottságának tagja volt, valamint Hegedűs Levente, bank és pénzügyekkel foglalkozó jogász. Az alapítvány vagyonellenőri feladatait Korim Balázs jogász, a kuratórium korábbi tagja, az MCC alumnusa fogja ellátni.
Az MCC megújult és kiterjesztett oktatási, kutatási, közéleti és tehetséggondozási programjával kapcsolatos döntések még a nyár folyamán megszületnek. Ezekről az MCC új vezetése folyamatosan tájékoztatni kívánja a nyilvánosságot.