Borban egyesülnek a magyar borvidékek

2020. június 7. 9:16
Trianon századik évfordulója alkalmából egy közös borban egyesíti újra a Kárpát-medence szőlőterületeit a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete – értesült a Demokrata.

Az összmagyar szakmai közösség arra kéri a magyar borászokat, hogy hat palack száraz, 2019-es évjáratú, jellegzetes Kárpát-medencei szőlőfajtákból készített borral csatlakozzanak a Czap Sándor felvidéki borosgazda ötlete nyomán indított kezdeményezéshez, és együtt alkossák meg az Összetartozás Borát – írta meg a lap.

Hisszük, hogy Nagypéntek után a Feltámadás következik, ezért a gyászos békediktátum és az államalapítás szimbolikus dátumait jelöltük ki sarokpontoknak. A Kárpát-medence összes borvidékéről összeállított fehér házasítást ugyanis augusztus 20-án mutatjuk majd be először – írja közleményében a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete. Az Összetartozás Borából 1100 liter készül, minden résztvevő borásznak jut belőle egy-egy palackkal, a többit a magyar borvidékek fennmaradását és fejlesztését szolgáló célokra fordítják majd.

A Demokrata hozzátette: az Összetartozás Bora arculatának kialakítására hamarosan pályázatot ír ki a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete, mely a vállalkozás részleteit, a fogadó állomások országonkénti címét is nemsokára közzéteszi. Az érdeklődők az info@borhirado.sk e-mail-címen, illetve Geönczeöl Attila felvidéki bortermelőtől, az egyesület elnökétől juthatnak bővebb információhoz a +421 903 506-760 vagy a +36 20 555-2760 telefonszámon, illetve a borteszt@gmail.com e-mail-címen.

(kép forrása: Digital Hungary)

 

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés