Tarlós: Érthetetlen, hogy miért nem írták ki a tendert a Lánchíd felújítására
Tarlós István volt főpolgármester, miniszterelnöki megbízott szerint érthetetlen, miért nem írták ki eddig a Lánchíd felújítására a kivitelezési tendert. Tarlós István erről pénteken a TV2 Mokka című műsorában beszélt, ahol elmondta: a még a regnálása idején megrendelt, a múlt októberi önkormányzati választások után elkészült szakvélemény alapján feltárt szerkezeti hibák miatt hat hónapon belül meg kell kezdeni a Lánchíd felújítását. Ezt november végén, december elején egyértelműen leírta a szakvélemény – szögezte le a volt főpolgármester.
Arra felvetésre, hogy a Lánchíd életveszélyes lehet, Tarlós István azt mondta: „abban az értelemben életveszélyes”, hogy egy önsúlyától képződött kátyúba egy autó tengelyig belesüllyed és a mögötte közlekedő belerohan, vagy egy gyalogos a járdán combig becsúszhat a betonvasak közé. Azt is megjegyezte: olyan súlyos baleset, hogy egy autó, vagy egy gyalogos beeshessen a Dunába, egyelőre nem várható.
Tarlós István a fő kérdésnek azt nevezte, hogy az utóbbi fél évben miért nem történt semmi az ügyben. Úgy fogalmazott: nem tudja, hogy a forrásokkal kinek mi az elképzelése, „de az biztos, hogy azt a (felújításra szánt) 23,7 milliárd forintot ott hagytuk”, amiben a többi között benne van a kormányhatározatban rögzített hatmilliárd forint. „Ha csak a Lánchíd felújításáról beszélünk, akkor a forrás elegendő és rendelkezésre áll” – mutatott rá Tarlós István. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra is, hogy korábban nem a Lánchíd felújítására tartotta kevésnek a rendelkezésre álló a forrást, hanem a híddal „műszaki egységet alkotó” Váralagút, Clark Ádám tér, a pesti hídfő villamosalagútja és a Széchenyi tér együttes megújítására.
(MTI)
Összesen 52 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Ebben következetes, mármint hogy mit nem csinál meg: hármas metró klímája sem lesz, útfelújítások maradnak el (kivéve az az út, ami Bajnai villája hoz vezet).
Nem egyeztet a Lánchíd sorsáról......
Menekülő ember.....
Aktualizálva ( BME megfelelő tanszéke) ki kellett volna újra írni a Tarlós féle tendert és az árajánlatokkal leülni a Kormánnyal. Mit és hogyan lehet megvalósítani, mert az nem érv, hogy nincsen pénz, azt konkrétan bizonyítani kell. A Lánchíd az ország egyik jelképe, nem egy tucat vasúti híd.
Külön tender.
X a stílusért.
Bejelentkezés