Csaknem 150 ezer munkahely megtartását vállalták a pályázaton résztvevők

2020. június 2. 12:37
Szijjártó Péter már 178 milliárd forint költségvetési hozzájárulással számol.

A múlt héten zárult versenyképesség-növelő pályázat jelentkezői 376 milliárd forint beruházást, és 143 ezer 600 munkahely megtartását vállalták – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a program keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter újabb forrásokat fog kérni a kormánytól a pályázat számára, mivel a jelentkezők igényei a háromszorosára emelt támogatási keretet is meghaladták. A beruházást tervező magyarországi cégek összesen 150 milliárd forint támogatást kérhettek, de a tárcavezető a pályázat zárultával már 178 milliárd forint költségvetési hozzájárulással számol.

Szijjártó Péter a pályázatok területi eloszlását egyenletesnek, a jelentkezők tevékenységi körét pedig sokoldalúnak nevezte. A 948 tervezett beruházásból 772 vidékre irányul, és minden megyéből 10-nél több pályázat érkezett. A pályázók több mint 30 iparágban termelnek. 122 pályázattal az élelmiszeripari vállalatok aránya a legjelentősebb, de ennél alig kevesebben, 101-en érdekeltek az építőiparban, 97 cég pedig a fémipari termelést folytat.

A jelentkezők 80 százaléka nem csupán magyarországi, de egyúttal magyar tulajdonú cég is, így a gazdaságfejlesztés erős vállalati alapokra támaszkodhat – értékelte a miniszter a versenyképességi program kilátásait. Véleménye szerint beláthatatlan, mikortól lehet járvány utáni korszakról beszélni, az viszont biztos, hogy a magyar gazdaság sikere a magyar cégek sikerétől függ a válságot követően. Szijjártó Péter ezzel indokolta, hogy a vállalati eredményekhez az államnak éppúgy kötelessége hozzájárulni most, mint az elmúlt 10 évben. Magyarország a munkahelyteremtő beruházásoknak köszönheti, hogy a járványveszély idején, a teljesen átalakult nemzetközi versenyben is kedvező helyzetből indulhat – tette hozzá.

Kedden újabb három cég vezetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft. 615,78 millió forintos beruházása 282,408 millió forint állami támogatást kap. Ugyanekkora támogatást ítéltek meg a S.E.G.A. Hungary Kft. 601,882 millió forintos beruházásának is. Az FF Fémfeldolgozó Zrt. 538,635 millió forintos beruházása 269,317 millió forint költségvetési hozzájárulással számolhat.

(MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés