Római kori hajó került elő egy szerbiai szénbányából

2020. május 29. 21:52
A hajó eredeti hossza 19 méter volt, a feneke lapos, három pár evező és egy háromszögletű vitorla tartozott hozzá.

A kostolaci szénbánya nyíltszíni fejtésének meredek falából egy kis munkagép emelte ki a római kori hajó elülső felét a héten. Már hetekkel korábban előkerült a szénben gazdag talajból néhány fagerenda, de a koronavírus-járvány miatt várni kellett a további maradványok kiemelésével.

A hajó az ókori római birodalom egy virágzó városához, a 45 ezer lakosú Viminaciumhoz tartozott, amelynek kocsiverseny-stadionja, erődítményei, fóruma, palotája, templomai, amfiteátruma, vízvezetékei, fürdői és műhelyei is voltak.

Miomir Korac vezető régész a Reutersnak elmondta, hogy a vízi jármű a Kr. u. 3. században épült, amikor Viminacium Moesia Superior provincia fővárosa volt a Duna egy mellékfolyója mellett. „A római folyami flotta azért állomásozott itt, hogy megvédje a birodalmat a barbárok betörésétől. Nagyon ritka, hogy ilyen hajóra bukkanunk, különösen olyanra, amely annyira jó állapotban maradt fenn, hogy azt is láthatjuk, hogyan építették” – magyarázta.

A hajó eredeti hossza 19 méter volt, a feneke lapos, három pár evező és egy háromszögletű vitorla tartozott hozzá. A kilencméteres elülső részt – amelynek vastag fa oldalai voltak – két kisebb csónak maradványaival együtt találták meg a régészek.

A római hajót majd a Kostolac városához közeli helyszínen előkerült több tízezer tárggyal együtt állítják ki, amelyek között vannak arany csempelapok, jádeszobrok, mozaikok és freskók. Találtak ugyanitt mintegy 14 ezer sírt és három mamutmaradványt is. A régészek most egy római hadvezér villáját tárják fel. A viminaciumi ásatások 1882 óta folynak, de a régészek becslései szerint a város területének csak négy százalékát ismerték meg eddig.

(MTI)

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés