Június végétől három ütemben igényelhető a mezőgazdasági többlettámogatás

2020. május 25. 12:13
A támogatás 35 ezer vállalkozásnak segít, és 140 ezer munkahely megtartásához járul hozzá.

Június végétől három ütemben lehet igényelni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére biztosított, összesen  25 milliárd forintos mezőgazdasági többlettámogatást – közölte az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Feldman Zsolt azt mondta, hogy az igénylést elektronikusan kell benyújtani, a forrásokat pedig augusztus végétől kapják meg az érintettek. A támogatást a vállalkozók oda fordíthatják, ahol a legnagyobb szükségük van rá – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a támogatás célja a magyar munkahelyek védelme, az élelmiszer-ellátási biztonság megőrzése, és ezáltal az import kiszorítása, Magyarország külkereskedelmi eredményeinek javítása. A támogatás 35 ezer vállalkozásnak segít, és 140 ezer munkahely megtartásához járul hozzá – emelte ki.

Az államtitkár kitért arra is: a magyar export értéke tavaly meghaladta a 9 milliárd eurót, a járvány miatt március végén hozott nemzetközi korlátozó intézkedések egy időre megakasztották a külkereskedelmet, de a kormányzati és a nemzetközi erőfeszítések együttes hatására sikerült stabilizálni az exportot.

(MTI)

 

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés