A becsült ár többszöröséért keltek el a lefejezett királyné relikviái

2020. május 25. 16:29
Ez szakértők szerint arról tanúskodik, hogy továbbra is nagy hatást gyakorol a gyűjtőkre az 1793-ban lefejezett osztrák származású francia királyné története.

A becsült ár többszöröséért keltek el Marie Antoinette-relikviák egy versailles-i árverésen, ami szakértők szerint arról tanúskodik, hogy továbbra is nagy hatást gyakorol a gyűjtőkre az 1793-ban lefejezett osztrák származású francia királyné története.

XVI. Lajos nejének utazóládáját 43 750 eurós (több mint 15 millió forintos) áron, a becsült érték négyszeresén ütötték le a vasárnap esti árverésen, amelyen „élénk licitharc” bontakozott ki a teremben jelen lévő, telefon vagy interneten licitáló, a világ minden tájáról származó érdeklődők között az árverést szervező Osenat aukciósház közleménye szerint. Egy liliomokkal és rózsacsokorra díszített nagyméretű damaszt zsebkendő, amelyet XVI. Lajos 1775-es megkoronázása alkalmával használt a Habsburg-Lotaringiai házból származó királyné, 14 500 euróért (ötmillió forint) kelt el az előzetesen becsült 2-3000 helyett. Egy szívalakú medál, benne néhány királyi hajszállal, 4000 eurót (1,4 millió forint) ért meg egy licitálónak.

(MTI)

Nyitóképünk forrása: Wikipédia.

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

És igazán azután szabadult el a pokol. Ha ezt lehetett, akkor mindent lehet. És akik ezt megtették, tudták, hogy vagy foggal körömmel ragaszkodnak a hatalomhoz, vagy végük van. Sötét idők voltak. Némi vigasz, hogy egymást is lemészárolták.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés