„A kormányzat fennen hirdetett célja a magyar felsőoktatást versenyképesebbé és innovatívabbá tenni, az ehhez szükséges forrásokat azonban nem csak szűken méri, de most még a rendkívüli helyzetre és költségekre hivatkozva jelentős elvonásokat is végrehajtott. Mindezt a felsőoktatás átalakításával szinte egy időben, szokás szerint az érintettekkel való egyeztetés nélkül! Egyes intézményeknek e nehéz helyzetben a dolgozói bérekre sincs meg a megfelelő, államilag biztosított kerete.
Mindenki megérti, ha rendkívüli időkben rendkívüli intézkedéseket kell hozni, és azok mindenkitől áldozatokat kívánnak. Ugyanakkor jól látszik, hogy miközben a kormány pénzt vesz el az egyébként is alulfinanszírozott intézményektől, más területen ismét bőkezűen osztogat.