Az ember, aki ott se volt

2020. május 20. 15:03

Lánczi Tamás
Mozgástér blog
Fél évvel és 68 halálos áldozattal később magától Karácsony Gergelytől tudtuk meg, hogy ő mégsem felelős a fővárosi egészségügyért és az idősek gondozásáért.

„A Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő 8 idősotthonban már több mint 400 gondozott és 60 dolgozó fertőződött meg az új típusú koronavírussal, valamint 68 idős ember meghalt. A fővárosi fenntartású otthonok közül a Pesti úti Idősek Otthona a legsúlyosabban érintett: az intézményben több mint háromszázan megbetegedtek és negyvennégyen elhunytak. Karácsony a botrány kirobbanása óta azt hajtogatja, hogy fenntartóként nem felelős a fertőzésért és a halálesetekért. Ma már nyilvánvaló, hogy a főpolgármester magára hagyta az idősotthon lakóit, nem biztosította a folyamatos orvosi ellátást, ami súlyos tragédiához vezetett. 

És akkor nézzük meg azt is, milyen vállalásokat tett Karácsony az idősek gondozásával és az egészségügyi ellátással kapcsolatban a tavaly őszi főpolgármester-jelölti programjában.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 115 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bárcsak ott sem lenne! De hát az istenadta pesti nép odatette...

"a Pesti úti Idősek Otthona a legsúlyosabban érintett: az intézményben több mint háromszázan megbetegedtek és negyvennégyen elhunytak. "
Ez irreleváns.
A járvány nem válogat, valamilyen okból ezt az épületet szemelte ki magának, pusztítása színhelyéül.
A vírustörvény szerint minden lakónak pusztulnia kellett volna, Karácsony ezt megakadályozta.
Ezért dicséretet érdemel.
Sémi PC-ül ennyi.

Mindenki láthatja, az Alinsky-sémi PC itt is felmondja a kötelező varázsszöveget:
"kormany kerjen bocsanatot"
"Karácsony elleni verbális lincselés"
"Kásler haldokló embereket dobatott ki a kórházból"
"merész KariGerit bűnbaknak kikiáltani."
"Lánczi Tamás Matolcsy György táskahordozója"
Most már, hogy mindenki fel lett világosítva, csak egy kérdés maradt:
Kérdés?

Kariferi arra készült, hogy beül Tarlós helyére, aztán utánozva a libsi nyugatot, hoz néhány bicikliseknek kedvező döntést, meg zöldnek látszó dolgot, ideje hátralevő részét pedig tévéstúdiókban fogja eltölteni, ahol arról fog nyilatkozni, hogy micsoda kemény harcot folytat a gonosz Orbán kormány ellen. Nem számított ő olyanra, hogy felelősséget kelljen bármiét is viselnie. Nem azért alkalmaz ennyi tanácsadót, hogy neki dolgoznia, és felelősséget vállalnia kelljen.

Ez a pozíció a baloldal számára nem a városvezetésről szól, hanem a kirakatpolitikáról. Ezért van az, hogy még Kálmán Olgát is hajlandóak lettek volna benyomni erre a posztra, akinek nyilvánvalóan a vérében van a szervezés, a városfejlesztés , és városüzemeltetés.

Tarlós idézte elő a repedéseket?

Mivel a teszt nem ad azonnali eredményt, ezért marad az elkülönítés, a karantén. Mint azoknál, akik külföldről tértek haza. Miért nem volt karantén az otthonban, miért nem jutott eszükbe ennyi elővigyázatosság?

A PC, azt ki találta fel?
Az Alinskyt, azt ki találta fel?
Gojimok voltak, keresztények?
Különben, te a fajtáddal foglalkozz, van bajotok éppen elég.
Ha a magyarokat annyian utálnák, én világgá mennék.

Garanciális javítás. Az Alstom metró nem tud megállni, ha síkos a pálya előtte, az Örs és a Pillangó között a mai napig csak lépésben mehet, az orosz metróval nem volt ilyen. Az Alstom metró egyszer csak eltévedt és Kelenföldön a kocsiszínbe vitte az utasokat.

Ott különítenek el mindenkit, ahová tartozik. A kórház nem karanténnak való. Ha valaki hazajött, az is itthon, a saját lakásában került karanténba, nem külföldön.

Azért van a karantén, mert az adott pillanatban még tünetmentes beteg negatív lelete nem garancia semmire. Az idősotthon részéről az lett volna a kellő óvatosság, ha saját hatáskörben, két hétre elkülönítve győződik meg arról, hogy az otthonba visszatérő ápolt nem szenvedett fertőzést. A kórház is csak két heti karantén után nyilváníthatta volna őket fertőzésmentesnek, de ez nem a kórház feladata. Ha így nézzük, akkor aki bekerült a kórházba, azokat mind ott kellett volna karanténban tartani.

Tehát te a kórházakban egyéni betegszobákat alakítanál ki minden egyes kiengedés előtt álló, tehát kezelésre nem szoruló betegnek, amíg meg nincs a negatív koronavírus-teszt eredménye. Vagy ez csak az idősotthonokból érkező betegek esetén várható el? Vagy csak kifejezetten a Pesti Úti Idősek otthona esetében, mivel ott teljesen inkompetens és alkalmatlan a vezetés, és ezt a kórházaknak figyelembe kell venniük?

Hát...

Figyu, már elmondtuk neked párszor, hogy ez baromság. Ha nem reagálsz, és nyomod ugyanazt a hülyeséget, azzal csak annyit bizonyítasz, hogy ezért fizetést kapsz.

Jártál te már kórházban? Nincs ám minden betegnek saját szobája. Milyen szobába tennéd egy kórházban a kezelésre nem szoruló, csak negatív teszteredményre váró betegeket?

Továbbá kinek esetében vezetnél be ilyen kiengedési protokollt? Minden beteg esetében? Vagy csak a 65 év fölöttiek esetében? A cukorbeteg vagy más súlyos problémákkal terhelt 65 év alattiak mehetnének teszt nélkül? Vagy csaka z idősotthonból érkező betegek esetében? Vagy csak olyan esetben, ha az idősotthon vezetése a kórház felé jelzi, hogy "erre a betegre különösen figyeljenek, mivel mi képtelenek vagyunk arra, hogy felelősen gondozzuk"?

Csak szeretnéd, ha a fajtad az Ember lenne... A te fajtád S-sel kezdődik és atan-nal végződik.

A te PC-sémi logikád szerint a kórházak összegyűjtötték a járványos betegeket és a Pesti úti otthonba szállították, ezt tudjuk... Ez a ti bizonyítékotok, boáhh, hányinger:
" összesen 33 idősotthonban – 13 budapesti, 20 vidéki intézményben "
"105-re nőtt az idősotthonokban elhunytak száma, közülük 44-en a Pesti úti idősotthonban haltak meg."
Tehát:
32 otthonban 61-en,
1 otthonban 44-en.

Komolyan. Tehát a járvány közepén a kórházaknak kell kifejleszteni egy olyan betegnyilvántartást, amiből kiderül, hogy "Kovács néni idősotthonból jön". Utána a kórháznak kell egyágyas szobában karanténoztatni addig, amíg a negatív teszteredmény ki nem jön, mert ugye ha nincs egyéni karanténban, akkor a negatív teszteredmény szart sem ér.
Két kérdés:
1. A Geri mikor hívta föl a kórházak figyelmét arra, hogy egy ilyen rendszert kellene kialakítaniuk?
2. Ha már a kórházak kifejlesztik ezt a rendszert, nem lenne-e szükség még egy adminisztratív rubrikára:
"Tesztelés szükséges, mert az idősotthon jelezte, hogy a vezetése tökéletesen alkalmatlan a lakók gondozására" (igen/nem)

Pedig ezt.
Akár hiszed, akár nem, de ez nem meglepi, tekintve, hogy...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés