A nagy történet régi újdonságai

II. évfolyam 19. szám | Meta - 50 könyv a jövőről
2020. május 7.

Böszörményi Nagy Gergely
A múltat kisebb történetek láncolataként tanulmányozzuk. David Christian arra tesz kísérletet, hogy tudományos módszerrel az univerzumról felhalmozott összes emberi ismeretet egyetlen nagy történetbe foglalja össze. Hogy mire jut? Amire a hívő ember szokott.

A történelmet, főként nemzeteink vagy városaink múltját, de az emberi civilizáció nagy korszakainak krónikáját is egy-egy eseményre vagy személyiségre való ráközelítés útján, kisebb történetek – s különösen egyes csoportok egymás közötti versengésének – megismerésén keresztül tanuljuk. A történetek tehát a megértés alapjai. E heti szerzőnk arra vállalkozott, hogy az ősrobbanástól napjainkig terjedő 13,8 milliárd évet foglalja össze egyetlen koherens történetben.

A Nigériában felcseperedő, Oxfordban történészként végző David Christian eredeti szakterülete az orosz parasztság mindennapjainak világa, benne az alapvető élelmiszerek s különösen a vodka szerepének vizsgálata. Izgalmas, ám szűkre szabott érdeklődési körét az 1980-as években látványosan kitágította, amikor megalkotta a nagy történelem fogalmát, és 1989-ben elindította a hasonló címet viselő első egyetemi kurzust. Utóbbi internetes változata a 2010-es években a világ egyik legnépszerűbb történelmi előadás-sorozata lett. Christian ma az International Big History Association alapító-vezetőjeként kutat és tanít Ausztráliában.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés