Az alkalmazkodás szükségszerűségéről

II. évfolyam 17. szám | Élet - Utolsó Figyelmeztetés
2020. április 23.
Rumi Tamás
Aki azt hiszi, hogy majd a közösség megküzd helyette is a válsággal, és neki nem kell semmin se változtatnia, súlyosan téved.

Fábry Sándor egyik zseniális eszmefuttatásában mesélte el azt a talán önéletrajzi ihletésű történetet, amelyben az ifjú titán megkérdi a család háborút megjárt idősebb tagját, hogy miért hord egyszerre derékszíjat és hózentrógert is, mire az öreg így válaszol: „látszik, fiam, hogy nincs elég történelmi tapasztalatod”.

A mostani helyzetről ez a tanulságos kis történet jutott eszembe. A fiatalabb nemzedékek ugyanis eddig abban a hitben ringatták magukat, hogy minket úgysem érhet semmi komoly baj – háborúk, természeti katasztrófák, járványok csak a híradóban-interneten vannak, otthonunk a béke és a biztonság szigete, s örökre az is marad. Ez a gondolkodásmód ilyen hosszú, nyugalmas időszak után valahol természetes is, az emberek szép lassan elszoknak a veszélytől. A legjobban talán a nyugati világ példáján látszik ez, ahol sok helyen még a nagyszülők sem tudnának rémes emlékekről vagy nélkülözésről beszámolni unokáiknak. Az elmúlt évek, de talán az elmúlt hetek eseményei alapján pedig az is látható, hogy a hosszú béke egyes közösségekből minden veszélyérzetet, védekezési ösztönt képes kiölni, végzetes naivitásba, a készületlenség bűnébe és az ember mindenhatóságának tévképzetébe taszítva őket. Ilyen szempontból tényleg mindegy, hogy egy társadalmat háború vagy koronavírus-járvány állít kihívás elé: az élet minden területét sokkszerűen éri a hirtelen jött változás. A változásokhoz pedig – nincs mese – alkalmazkodni kell.

Ez fokozottan érvényes az általam közelebbről ismert gazdasági világra is: a vállalkozások egy részénél kötelező katasztrófa-helyreállítási tervek készítését – megfelelő történelmi tapasztalat híján – eddig sokan időpocsékolásnak tartották. Ugyan mekkora az esélye egy nagy földrengésnek? Háború, terrorcselekmény – ki emlékszik egyáltalán ilyesmire? Hogy tartósan el kelljen hagyni az irodát? Ne vicceljünk már!

Az intelligencia mércéje nem más, mint az alkalmazkodás képessége
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés