Franciaországban 17 ezer fölé emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma, akik közül 10 643-an vesztették életüket kórházban – közölte szerda este Jérome Salomon, a francia egészségügyi tárca járványügyi igazgatója, aki ugyanakkor kiemelte, hogy 513-mal kevesebb beteget ápolnak kórházban, mint 24 órával ezelőtt, miután szerdán először már többen voltak a gyógyultan távozók, mint az új betegek. Kórházban 514-en hunytak el a Covid-19 fertőzés következtében az elmúlt 24 órában, de a halálesetek száma azért emelkedett nagyon jelentősen, 1438-cal egy nap alatt, mert az idősotthonokból nem napi összesítésben, hanem több napos késéssel érkeznek az adatok. A legfrissebb összesítés szerint március 1. óta 6524 áldozatot szedett a koronavírus az idősotthonokban. Az illetékes ugyanakkor kiemelte, hogy a kórházban ápolt betegek száma 513-mal kevesebb, mint kedden. Ez az első alkalom a járvány kezdete óta, hogy többen távoztak gyógyultan a francia kórházakból, mint ahány új beteg érkezett. Kórházban jelenleg 31 779 beteget ápolnak, szerdán 2190-en gyógyultan távoztak. Ezzel 30 995-re emelkedett a kórházban március 1. óta meggyógyultak száma. „Mindezt üdvözölni kell, de nagyon óvatosnak kell maradunk, és meg kell várnunk, hogyan alakulnak a dolgok” – hangsúlyozta az illetékes.
Egy másik biztató jel, hogy egy hete napról napra csökken az intenzív osztályon ápolt betegek száma, szerdán már 273-mal kevesebb súlyos beteget ápoltak, számuk 6547 volt. Ez utóbbi mutató jelzi, hogy fokozatosan enyhül a nyomás a francia egészségügyön, amely a járvány kezdete előtt csak 5 ezer intenzív ággyal rendelkezett.