Európai életjelek

„Tizenhat évnyi uniós tagság után még mindig csak tesztelgetjük, hogy mi is az a szerveződés, amelybe 2004 májusában beléptünk. Mintha tizenévesen összejöttünk volna egy lánnyal (vagy fiúval, kinek hogy), és azt látnánk, hogy harminc évesen is tud nekünk meglepetést okozni. Persze hogy tud – mi is neki –; egyrészt ő is változott, mi sem vagyunk már ugyanazok, másrészt meg lakva ismerni meg egymást, kerüljön akár némi tányércsörömpölésbe.

A saját generációm, a rendszerváltáskor felnőtt nemzedék anno az EU-népszavazáson fenntartás nélkül ikszelt az igenre. A környezetem visszajelzései és a vonatkozó kutatások szerint a többségünk ma is ugyanúgy tenne – már ami a voksot illeti, mert fenntartásaink azért támadtak közben. Nehéz földolgozni, hogy az Európai Unió éppen azon a területen teljesített a belépés óta a leggyengébben, ahol a legtöbbet vártuk tőle. Mire 1990-től 2004-ig eljutottunk, a realitásokat és a magyar gazdasági-politikai elit teljesítményét látva letettünk róla, hogy Magyarországból még a mi életünkben Ausztria lesz.”