Ezt nem fogják elhinni – pedig igaz!

2020. április 03. 18:29

Ma megtörtént az, ami mindig meg szokott történni. Vagyis lelepleződtek a hazug gazemberek.

2020. április 03. 18:29
Bayer Zsolt
Magyar Nemzet

„Na kérem, a mai napot írják fel a kéménybe! Ma megtörtént az, ami mindig meg szokott történni. Vagyis lelepleződtek a hazug gazemberek.

Ne gondolják, hogy ehhez összehangolt nyomozati cselekvésekre, akciókra, titkosszolgálatokra és tökös zsarukra volt szükség. Ugyan, kérem! Ezek annyira hülyék, hogy önmagukat leplezik le.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon

Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon
Tovább a cikkhezchevron

Ezt a feladatot most Perger István vállalta magára, és az Indexen terítette szét. (Szemlézi a Mandiner, gondolom, nem véletlenül…)

Arról van szó, hogy tíz éve hallgatjuk a vádaskodást, amely szerint a »kormány lezüllesztette, tönkretette, kivéreztette az egészségügyet«.

Most, hogy nyakunkon a járvány, ez a narratíva nem tartható tovább, ugyanis feketén-fehéren látszik, hogy a magyar egészségügy a legfontosabb mutatókban pontosan ugyanazt tudja, amit a »művelt« Nyugat egészségügye, néhány mutatóban pedig jobb annál. És még az is kiderült, mi állunk a legjobban a lélegeztetőgépek számában.

Ezt valahogy meg kell ám magyarázni.

A Perger megteszi: »A magyar egészségügy az elmúlt másfél évtizedben jórészt éppen az EU-s forrásoknak köszönhetően tudott szinten maradni, sőt fejlődni.«

Értik? A magyar egészségügy ezek szerint az elmúlt másfél évtizedben nem lerohadt, tönkrement, leépült és elzüllött, hanem fejlődött. Igaz, EU-s pénzből, de fejlődött.

Akkor viszont mire véljük az elmúlt tíz év ellenzéki narratíváját?

Hisztériakeltő, aljas és becstelen hazudozásnak? De hát az nem lehet! Hát ők a »függetlenobjektívek«, a tisztességesek. Akiknek eszük ágában sincs holmi politikai propagandát folytatni újságírás helyett, igaz?

Akit érdekel, ITT elolvashatja a Mandiner összefoglalóját.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 202 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. április 04. 21:27
Én csak egyszer mondom-irom, hogy: " Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani." DE ATTŐL MÉG EZ NAGYON IGAZ.
Válasz erre
0
1
zazriveczazseni
2020. április 04. 12:15
Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Még néhányszor. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani. Az egészségügyi ellátásunk a világ legjobbjai között van. Soros és az Unió gonosz és pénzéhes, minket akar kifosztani.
Válasz erre
1
3
hamusamu
2020. április 04. 10:34
Jó a statisztikánk? Győzi az egészségügy? Akkor miért halt meg közel 5%-a az ismert fertőzötteknek, holott 1% körülire becsülik a vírus mortalitását? Ausztriában ugyanez az arány 1.5% sincs.
Válasz erre
0
8
zolizolizoltan
2020. április 04. 08:17
Brüsszel kérte, hogy az EU szerződésekre betervezett pénzt csoportosítsák át a tagországok a koronavírus elleni védekezésre. Erre mit csinált Orbán Viktor? A teljhatalmának mindjárt az első napján a belgrádi vasutépítés brüsszeli támogatását átadta Mészáros és a veje támogatásának, nehogy a koronavírus vigye el ezt a fránya pénzt. Ezután a vállunkra borulva sírja el magát, hogy Brüsszel nem ad pénzt. Ügyes!
Válasz erre
1
5
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!