A járvány csendje

2020. március 31. 21:48

Győrffy Ákos
Mandiner
Most lehetne mondani, hogy mit is tehetnék én, kevés vagyok ahhoz, hogy bármiféle változást elérjek a világban. Aki így gondolkodik, az az üresség nyelvén beszél, vagy legalábbis azt a világban használatos, úgynevezett racionalitásokon alapuló szemléletet tette magáévá, mely szerint a külvilágot lehetetlen megváltoztatni. Holott minden belül, a lélekben dől el.

Néhány napja egy ismerősöm megosztott egy bejegyzést, amely elgondolkodtatott. A koronavírus járványt ebből a szemszögből kevesen próbálták értelmezni eddig, miközben nagyon fontos kérdés, hogy egy szerzetesnő miképpen látja mindazt, ami most a világgal történik. 

„Tegnap a vatikáni közvetítést nézve a szentségimádás csendjében valahogy rám szakadt annak a felismerése, hogy a járvány vége azt jelentené, hogy tovább folyik a világban az a bűnáradat, amely ilyen drámai módon fagyasztódott be az emberek otthonukba való bezárásával” – ezekkel a szavakkal kezdte március 29-én keltezett Facebook-bejegyzését egy marosvásárhelyi illetőségű szerzetesnő, Nagy Dóra nővér.

Azt nyilván nem lehet pontosan felmérni, hogy milyen mértékben fagyasztódott be a bűnáradat a karanténról szóló rendeletekkel, de nem is ez itt a lényeg, hanem az a szemlélet, amely Nagy Dóra bejegyzését átjárja. Arról van itt szó egyfelől, hogy a járvány (bármilyen járvány és természeti katasztrófa) szakrális megközelítésben egyfajta büntetésként jelenik meg,

amely azért sújt egy embercsoportot (vagy egész kontinenseket), mert azok a bűneikkel mindezt kiérdemelték.

Másfelől pedig egy járvány (vagy természeti katasztrófa) a büntetés mellett lehetőséget is jelent arra, hogy a traumatikus élményen átesve a túlélők átgondolják addigi életük esetleges árnyoldalait és hibáit.

A járvány csendet teremt.

És persze jajveszékelést is, de mégis a csend az, ami a leginkább szembetűnő mindenfelé az utóbbi hetekben. Üres utcák, üres játszóterek, bezárt üzletek. Mifelénk amúgy sincs nagy hangoskodás általában, de most a csend a szokásosnál is mélyebb.

Körben az erdők és a hegyvonulatok csodás közömbösséggel figyelik ezt az új és szokatlan csendet. Nagy Dóra szavairól nekem is eszembe jutott a vatikáni közvetítés, Ferenc pápa szentségimádása és Urbi et Orbi áldása. Ahogy az idős, szemmel láthatóan testileg elgyötört egyházfő egyedül áll a Szent Péter-bazilika előtti üres térségben a szakadó esőben. Volt egy pillanat, amikor a harangzúgásba mentőautó szirénázása vegyült. Azt hiszem, soha nem felejtem el azt a képet, ahogy

a magasra emelt Oltáriszentséggel a kezében mintegy az ürességgel szemben áll.

Ebben a képben benne volt minden, amiről Nagy Dóra is beszél. Mert minden jel szerint valóban arról van szó, hogy az ürességgel állt szemben.

Hamvas Béla többször ír arról, hogy 1945 tavaszán, miután a túlélők előmerészkedtek a pincékből és az óvóhelyekről, kaptak egy utolsó lehetőséget arra, hogy életüket újrakezdjék és végre evangéliumi szellemben kezdjenek el élni. Hamvas legutolsó lehetőségként emlegette ezt az alkalmat, a második világháború legvégét. Vagy most, vagy soha többet.

Utólag, hetvenöt év elteltével úgy tűnik, az utolsó lehetőség is elúszott, már amennyiben elfogadjuk a hamvasi gondolatmenetet.

Ha elfogadjuk, ha nem, annyi azért elmondható, hogy a mindenhonnan folyamatosan érkező megmondások, vélemények, prognózisok és próféciák mostani áradatában alig hallatszik a Nagy Dóra nővéréhez hasonló hang. Aki egyébként ezt is írja még a bejegyzésében: „A legalapvetőbb emberi értékek kérdőjeleződtek meg az elmúlt évtizedekben. A legéletidegenebb hazugságokkal fertőződtek meg emberek milliói. És tehetetlenül néztük, mi folyik a világban. Nem tudtunk vagy nem akartunk tudni tenni ellene... vagy mindenképpen vajmi keveset tettünk.”

Nagy Dórának mélységesen igaza van:

általában tehetetlenül nézzük, mi folyik körülöttünk és a világban, gyengék és lusták vagyunk ahhoz, hogy tegyünk valamit.

Most persze lehetne mondani, hogy hát mit is tehetnék én, kevés vagyok ahhoz, hogy bármiféle változást elérjek a világban. Aki így gondolkodik, az az üresség nyelvén beszél, vagy legalábbis azt a világban használatos, úgynevezett racionalitásokon alapuló szemléletet tette magáévá, mely szerint a külvilágot lehetetlen megváltoztatni.

Holott minden belül (a lélekben) dől el, minden a lélekben történik meg, tőlünk függetlenül létező külvilág nem létezik.

Mindez nyilván lehet vita tárgya: maradjunk annyiban, hogy vallásos, szakrális nézőpontból nagyjából így fest a dolog. Ez a nézőpont közel áll hozzám, és gyarló, csetlő-botló emberként igyekszem is ekként szemlélni önmagam és a világot. Meglehet, súlyos tévedésben vagyok, és azoknak van igaza, akik az események menetének nem tulajdonítanak semmiféle értelmet, nem tételeznek fel mögötte semmiféle transzcendens szervezőerőt.

Valami mégis időről időre azt súgja, hogy létezik az a világ fölötti vagy mögötti erő, amely a maga emberi ésszel beláthatatlan módján teszi a dolgát. De nem szeretnék itt életgyónást tartani, ettől megkímélnék mindenkit. Csupán arról van szó, hogy igyekszem megérteni, mi történik velünk és körülöttünk.

Sokan reménykednek abban, hogy a járvány elmúltával a világ meg fog változni, természetesen a jó irányban. Ez a reménykedés sajnos minden alapot nélkülöz, legalábbis egyelőre semmi sem mutat arra, hogy ez így lesz. Persze, még benne vagyunk nyakig, ne kiabáljunk el semmit.

„Remény az sok van, csak nem a mi számunkra” – írja valahol Franz Kafka.

Ez a mondat csak első olvasatra tűnik kérlelhetetlenül pesszimistának. Vagy talán még a másodikra is. Mert remény, az tényleg sok van, de egy olyan világ számára, amely nem tart igényt arra a reményre, amelyről Krisztus beszélt, tényleg nincsen.

Nem tudom, ez a mostani járvány (amely minden tragédiájával együtt a nyomában sincs a „klasszikus” nagy járványoknak, a pestisnek vagy a spanyolnáthának) büntetésként érkezett-e vagy sem.

Büntetésnek – hangozzék ez bármennyire is kegyetlenül –, azt hiszem, túl kevés. Legfeljebb figyelmeztetés. Ha büntetést érdemlünk (márpedig érdemlünk, efelől ne legyen kétségünk), akkor most ezt vehetjük utolsó utáni figyelmeztetésnek. Attól tartok, hogy azok a milliók, akik most a karanténból online jópofáskodnak vagy bölcselkednek szerte a világban, a járvány elmúltával jobbára úgy gondolják majd, hogy folytathatnak mindent ott, ahol abbahagyták. Hogy tovább pöröghet a vég nélküli fapados utazgatások, a permanens wellness-hétvégék, a bulikák, a legkülönfélébb „önmegvalósítások” infernális mókuskereke.

Volt ugyan egy rövidke zökkenés az ügymenetben, de hol van az már.

Ettől tartok, de ne legyen igazam. Egyelőre nem látszik semmi egyértelműen. Egyelőre csend van.

Nagy Dóra nővér ezzel fejezi be: „Mit tehetek, hogy ne a járvány tartson vissza a bűntől,  hanem a Te szeretetednek az ereje, amely az én szabad akaratomból megnyilvánul bennem?” Ez a kérdés szokatlanul messzire hallatszik ebben a ránk szakadt, különös csendben.

Összesen 83 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Minden ott fog folytatódni, ahol abbamaradt. Ezt vetíti előre a történelem. Ennél jóval nagyobb tragédiák szoktak csak fordítani a világ menetén, azok is csak részlegesen.

Ez itt egy operettjárvány, és csak a digitális hiszti miatt állították le a politikusok az életet, a veszély nagysága nem indokolja. Máskor is végigment már új influenzavírus rajtunk, és ilyenkor sajnos a beteg és idős emberek számára egy újabb betegség már végzetessé válhat. A következő évben pedig elveszti az erejét, mert a többség védetté vált, s csak azokat találja el erősebben, akik az első évben megúszták. Most nem biztos, hogy így lesz, hacsak be nem oltanak mindenkit az őszig kifejlesztett ellenanyaggal(??). Bőven elég lett volna és elég lenne, ha a nyugdíjas korban lévőket tennénk karanténba 2-3 hónapra.

Egyébként nem hiszem, hogy a transzcendentális világ/Isten a mi 'világunkkal', annak minőségével törődne, az iránt aggódna. Az egyes lelkekkel foglalkoznak, őket gondozzák, terelik, velük vannak kapcsolatban, ha vannak (ez utóbbit a bennem élő agnosztikus mondja, persze én is szeretném hinni, hogy igen, figyelnek rám). A 'világ' a mi 'lelkeink', személyiségeink produkciói által olyan, amilyen. Minden időben gyakorlóterep, akadálypálya számunkra. Az elődeink és mi tesszük olyanná, amilyen, amilyenbe születnek az utódaink és alakítják tovább. Miért érdekelné a sorsa Istent, a Szellem világát? Ha elpusztítjuk az anyagi világ általunk kezelt pirinyó és törékeny élhető részét, alighanem találnak benne rengeteg hasonlót, ahová terelhetik a lelkeket.

Ami itt folyik, az a mi felelősségünk, mindenkié akkora, amekkora befolyása van a menetére. Nem lehet benne ugrálni, előre-hátra lépegetni, csak (jól-rosszul) alkalmazkodni. A hatalmi túlsúlyos globalizmus érezhetően egy zsákutca. Hihetetlenül pazarló, tömegeket bűnre csábító - a legtöbb kárt okozó, legnagyobb hatalommal, befolyással bírókat a többiek elől elrejtő - zsákutca. De nincs visszaút olyan világhoz, amit meghaladtunk, bármennyi pozitívum is volt benne.

Nincs visszaút olyan világhoz, amelyben mindannyian létrehoztuk az általunk használt és elfogyasztott javak többségét, s a többletet elcseréltük mások többletére. Ha néhány hónapnál hosszabb időre leállítjuk az életet és a gazdaságot holmi influenzajárvány miatt, akkor az alapvető létfenntartási termékeket előállítóktól távol lévő ágazatokban dolgozók nagyon hamar tönkremennek és gyors láncreakcióval összedől minden.

Ez az előzmény nélküli és abszurd helyzet, amit most megélünk, nem azt a feladványt adja számunkra, hogy miként éljünk ezután másféleképpen, mert (rövid és középtávon) nincs alternatíva. Hanem csupán azt, hogyan kezeljük másként a hasonló, netán ennél sokkal veszélyesebb hasonló helyzeteket. Hogyan, miként készüljünk fel rájuk.

Nem tudjuk, meddig tart ez, amit most csinálunk, de ha még a májust is így kezdjük, alighanem elfogy a jelenlegi intézkedéseket még támogatók türelme. És júniustól arról szól majd a társadalmi vita, hogy, ha ősszel újra támad a vírus, akkor mit csináljunk másként.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés