Klára

Sosem ültél Orbán díszpáholyában, sosem mondasz becstelen mondatokat megtámadott ukránokról, sosem dolgoztál Mészáros Lőrinc bankjában.

Az emberi élet nem játék, minden lehetséges lépést meg kell tennünk, hogy óvjuk és segítsük egymást!
„A XVIII. kerületi önkormányzat a koronavírus-járvány kitörése miatt többször próbált kormányzati segítséget kérni a szükséges védőfelszerelések – például maszkok – beszerzéséhez, de nemhogy segítséget, még választ sem kaptak. Így kezükbe vették a maszkgyártást, és egy önkormányzati varrodában, hét embert foglalkoztatva készítik a mosható, fertőtleníthető, jó minőségű, többször felhasználható textil arcmaszkokat, így a helyi munkaerőt is védik a munkahelyteremtéssel.
A védőfelszerelést az önkormányzat egyrészt az utcákon dolgozó alkalmazottaknak, utcaseprőknek, parkfenntartóknak, városgazdának adja, másrészt pedig a hetven év felettieket ellátó idősgondozóknak és önkénteseknek, akik nagy számban jelentkeztek az önkormányzat felhívására segíteni.
A Demokratikus Koalíció továbbra is hangsúlyozza: az emberi élet nem játék, minden lehetséges lépést meg kell tennünk, hogy óvjuk és segítsük egymást!”