A Tisza-tó szigetére vonult egy filmes remete

2020. március 29. 11:56
Extrém karantén az Alföld közepén.

Ljasuk Dimitry természetfilmes egy Tisza-tavi szigeten felhúzott kunyhóba vonult karanténba. 

Bár a munkája Budapesthez kötné, most mindenki home office-ban dolgozik a cégénél. Hazament Tiszaörvényre, de csak hogy 88 éves nagypapáját édesanyához vigye. És mivel mindkettőjüket félti a vírustól, azt mondta, nem kockáztat, és inkább elvonul a kunyhóba, az ottlétéről pedig filmet készít.

A kis kunyhó, amelyben most lakik, eredetileg a kiskörei strandon volt, és a készülő kisfilm kedvéért az Abádszalóki és Kiskörei Önkormányzat segítségével került erre a szigetre, amely a KÖTIVIZIG tulajdona – írja a remetét bemutató Turista magazin

A lap arról is ír: Ljasuk a Tisza-tóról több kisfilmet is készített, segítségével repülhettünk együtt darvakkal a Hortobágy felett, beleshettünk egy természetfilm kulisszatitkaiba, amely a vadlovak nyomába eredt, megcsodálhattuk azt a helyet, ahol a Tisza és a Duna találkozik, és a székelyföldi tél szépségeit is elrepítette hozzánk. De e sok szépség mellett, amelyet a természet ad, sajnos komoly környezeti problémákkal is szembesülnie kellett. A Tisza vizét elárasztó szemét kapcsán is már több anyagot készített, egy éve másfél tonna szemetet szedett össze 60 önkéntessel, a koronavírus-helyzet előtt pedig épp e rengeteg szemét forrásának eredt a nyomába Kárpátaljára

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés