Digitális Összefogás: néhány nap alatt másfélszeresére nőtt a felajánlások száma

2020. március 28. 9:07
A felajánlások sokféleképpen támogatják az otthoni tanulást, a távoli munkavégzést vagy akár a szabadidő hasznos eltöltését.

A Digitális Összefogás kezdeményezés keddi bejelentése óta eltelt napokban a korábbi nyolcvan digitális felajánlás mellé újabb negyven érkezett – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szombaton az MTI-vel. A digitális szektor így mostanáig összesen százhúsz digitális megoldással, alkalmazással, szolgáltatással segíti a veszélyhelyzethez való alkalmazkodást elsősorban a tanárok és diákok, az idősek és a vállalkozások, munkavállalók számára – áll a közleményben. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkár kedden, online sajtótájékoztatón jelentette be a Digitális Összefogás akció elindítását. A kezdeményezés célja, hogy szektor szereplői által felajánlott digitális megoldások, eszközök, szolgáltatások és önkéntes segítségnyújtás minden érintetthez eljusson a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben.

A felajánlások sokféleképpen támogatják az otthoni tanulást, a távoli munkavégzést vagy akár a szabadidő hasznos eltöltését. A szakmai szervezetek, vállalkozások a klasszikus tanulást, csoportmunkát támogató digitális alkalmazásokat, webináriumokat, videó- és chatszobákat, virtuális osztálytermeket, a távmunkát segítő egyéni és csoportos alkalmazásokat, biztonsági megoldásokat, módszertani támogatásokat kínálnak vagy ajánlanak a felhasználók figyelmébe. Az ágazati összefogás részeként elérhetővé válnak vírusirtók, audiovizuális stúdiókapacitás, dolgozatírás-hitelesítő rendszer, ingyenes filmadatbázisok, érettségiapplikáció, egészségügyben dolgozókat támogató alkalmazás, tartalomgyártás, 3D-modellezés és önkormányzati applikáció is.

A mobilszolgáltatók által felajánlott plusz adatcsomagokat bárki igénybe veheti. A távoktatásra alkalmas felajánlott digitális alkalmazások 1,6 millió diáknak és 200 ezer tanárnak, oktatónak segítenek a köznevelésben, a szakképzésben és a felsőoktatásban. A távmunkára felajánlott digitális megoldások egymillió munkavállaló otthoni munkáját segítik, számos digitális megoldás könnyíti meg a több mint kétmillió szépkorú és családjuk számára a kapcsolattartást, a leginkább veszélyeztetett korosztály védelmét – írták. A Digitális Összefogás akció a Digitális Jólét Program koordinálásában folytatódik, további információk a felajanlas.digitalisjoletprogram.hu honlapon találhatók.

(MTI)

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Regisztráltam a segitsunkegymas-on. Jött egy noreply üzenet az
automatától. Ez volt egy kicsit több, mint egy hete. Azóta várom, hogy
felvegyék velem a kapcsolatot, ahogy azt a regisztrációs üzenet ígérte.

Számítási kapacitás, algoritmusok, szabadalmak - ezek a
hasznosítható cuccok állnak rendelkezésemre. Szarnak rá, biztos van
aki jobban tudja.

Csak az a kérdés, hogy akkor mi a francnak kérnek segítséget, ha még
arra sem kérdeznek rá, hogy "miben tudsz segíteni, te jótét lélek"?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés