Klementisz Réka riportja a Mandiner hetilapban.
Márkus Mónika
1982-ben született Budapesten. Diplomáit a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán, Drezdában és a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karán szerezte. 2015-ben szervezett először kreatívokat megmogató alkotótábort Bodrogkisfaludra, 2018 óta Hét Dűlő
Hét Tokaj néven viszi tovább. Négy gyermek édesanyja.
Megcsinálhatták volna a szerencséjüket külföldön, ahelyett viszont, hogy belesimultak volna a globális túlmozgás trendjébe, Márkus Mónika és Bodó Judit az eleve adott utáni vágyakozást, a helyben cselekvést választották, és otthont teremtettek a magyar vidék egy valaha jobb sorsú, keleti szegletében. Nem csak a saját családjuk számára. Ez a két világot járt borászfeleség és anya – összesen hét gyerekkel – vállalta magára azt is, hogy helyrehoz valamit a szocializmus alatt több évtizeden át Tokaj-Hegyalja ellen (is) elkövetett károkozás nyomaiból, és nekilát újjáépíteni választott településük, Bodrogkisfalud szétforgácsolódott közösségét. A közönybe fulladt vidékmentési forgatókönyvekkel dacoló munkájuknak köszönhetően a semmiből néhány év alatt kreatív pezsgés kerekedett alkotótáborokkal, helyi termelők összefogásával, reggelikkel, kávézóval, szemléletformáló magazinnal és a kamaszokat is megszólító programokkal.