Kábítószer-terrorizmus miatt emel vádat az amerikai kormány Maduro ellen

2020. március 26. 17:44
A venezuelai elnök szerint „az Egyesült Államok és Kolumbia összeesküvéséről” van szó.

Az amerikai kormány kábítószer terrorizmusra és pénzmosásra hivatkozva vádat emelt Nicolas Maduro venezuelai elnök és több mint egy tucat jelenlegi és volt közeli munkatársai ellen – jelentette be csütörtökön az amerikai igazságügyi minisztérium. Az igazságügyi tárca nyilatkozata mellett közleményt adott ki az amerikai külügyminisztérium is, Mike Pompeo aláírásával. E szerint a külügyminisztérium 15 millió dolláros jutalmat helyez kilátásba Maduro elfogásáért. A vádemelést a The Washington Post című amerikai lap kormányzati forrásokra hivatkozó értesülései szerint hosszú évek óta készítették elő és lényegében kábítószer kereskedelmet takar.

A venezuelai elnök csütörtökön visszautasította a vádakat, s kijelentette, hogy „az Egyesült Államok és Kolumbia összeesküvéséről” van szó, szerinte ez a két ország „parancsot adott arra, hogy erőszakkal árasszák el Venezuelát”. A venezuelai elnök a Twitteren úgy fogalmazott: „államfőként kötelességem megvédeni az anyaország békéjét és stabilitását bármilyen körülmények között”.
A Maduro és közvetlen környezete elleni vádemelés azt követően történt, hogy a Trump-kormányzat több egyedi szankciót hozott a dél-amerikai ország tisztségviselői ellen, s ezekkel lényegében kizárta az országot az amerikai pénzügyi rendszerből. Majd a tavaly életbe léptetett olajembargóval megfosztotta Venezuelát az egyik legfőbb bevételi forrásától is. Ám közben Juan Guaidó ellenzéki vezető támogatása amerikai elemzők szerint sem hozta meg a Washington által várt eredményt, vagyis Maduro hatalmának belföldi meggyengülését, illetve a hatalomátvételt.

A csütörtöki vádemelést az első amerikai kommentárok Manuel Noriega egykori panamai vezető ellen 1988-ban hozott amerikai vádemeléshez hasonlítják. Noriega ellen szintén kábítószer kereskedelem miatt emelt vádat az akkori amerikai kormányzat, s szintén jutalmat ígért az elfogásához vezető információkért. Noriegát később el is fogták, az Egyesült Államokban bíróság elé állították, és 40 évig tartó börtönbüntetésre ítélték, amit később a jó magaviselete miatt 20 évre csökkentettek. A kommentárok azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy Venezuela katonailag jóval erősebb Panamánál, és Maduro Oroszország támogatását élvezi, ez pedig megnehezíti Washingtonnak, hogy a valaha Panamában tett lépésekhez hasonlóan cselekedjék.

(MTI)

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés