„Most az Országgyűlésen a sor!”

2020. március 22. 13:43
Felhívással fordult a magyar parlamenti képviselőkhöz Gulyás Gergely és Kocsis Máté.

A videóban – amit vasárnap kora délután publikáltak a Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-oldalán – a miniszter felsorolta, hogy milyen intézkedéseket hoztak eddig – így a határok lezárását, a járulékok elengedését, a munkahelyek védelmét – és azt kérte az Országgyűlés tagjaitól, hogy ezek védelmében is szavazzák meg kedden a hosszabbítást, amit a kormány kért.

Kocsis Máté szerint „most tehát az Országgyűlésen a sor”, hogy megvédje azokat az intézkedéseket, amelyeket az elmúlt napokban a kormány hozott. Szerinte ezért a frakcióknak támogatnia kell hétfőn a házszabálytól való eltérést és ha ez megvan, akkor kedden a benyújtott, „koronavírus-törvénynek” nevezett jogszabályt.

A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: most nem a politikai ellentét a legfontosabb, hanem a minél gyorsabb cselekvés. Az MSZP szombat este egyébként már jelezte, hogy nem támogatja a törvényjavaslatot, míg az LMP nem akar biankócsekket adni a kormány részére. Időközben a DK is bejelentette: nemmel szavaz mindenre.

(Mandiner)

Összesen 147 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az MSZP nem szavaz meg tejhatalmat:-)))) Tóth Berci mondta:-))))

Figyelni kell, mert a szerkezet jól akarja írni:-)))

Szlávik főorvos úr tájékoztatója után ki nem szavazza meg?

Hajrá, fiúk. Sok erőt, jó egészséget!

Ebbe sok ifjú fideszes titán bele fog őszülni, remélhetőleg alázatot is tanulnak.

Máshol már írtam, de megint ideírom: A Godviselés műve, hogy ebben a globális katasztrófában a Fidesz van kormányon, és majdnem kétharmaddal a Parlamentben.

Az osztrákok is örülhetnek, hogy Kurz, még ha a Zöldek segítségével is, de visszakerült a kancellári szobába.

A mait nem nézted?
Pár hete rendre, világszerte jelentek meg egymásnak ellentmondó információk. Sajnos a magas esetszám miatt mára letisztult. Igaz, még két napja is újabb lehetséges tüneteket ismertettek, amikről eddig nem volt szó.
Hm.

Nem tudom. A ballib szavazók egyetértenek a pártjaikkal. Diktatúra, meg Kádár, megy ilyesmi.

Legyen igazad. Ezek szerint az ellenzéki szavazók nem értenek egyet a pártjaikkal.

A vírus élettartamáról különböző felületeken bőven lehetett olvasni. Telefon tisztántartása szóban hangzott el, kisfilmet én sem láttam.
Hiányosak voltak eddig az információid, elkerülte a figyelmedet sok híradás.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés