Szerbiában határozatlan időre elhalasztották az április 26-ra tervezett parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választásokat, és az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében a kormány este 8 és reggel 5 óra között szerdától kijárási tilalmat vezet be.
Az országban vasárnap hirdettek szükségállapotot, azóta a kormány folyamatosan közli szigorító intézkedéseit. Korábban 100-ban, majd 50-ben határozták meg a beltéri rendezvényeken részt vevők maximális létszámát, a keddi döntés értelmében zárt helyiségben, így az éttermekben és a kávézókban is legalább két méternek kell lennie egy-egy ember között, vagyis négy négyzetméterenként egy vendég tartózkodhat a helyiségben. További intézkedésként már nemcsak a Szerbiában gyártott, hanem a jelenleg az országban található valamennyi gyógyszer kivitelét megtiltották, illetve megtiltották a napraforgóolaj, valamint a napraforgómag exportját is.