Augusztus végéig tart majd a félév a BME-n 

2020. március 11. 21:55
Módosulnak az átsorolásra vonatkozó szabályok is.

A kormány által bejelentett veszélyhelyzet kapcsán a hazai felsőoktatási intézmények is csak jelentős korlátozások mellett tudnak működni. A magyarországi egyetemeken felfüggesztették az oktatási tevékenységet, több intézményben, mint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen rendkívüli rektori szünetet rendeltek el a hét hátralévő részére.

A Műegyetem honlapján közzétett információk szerint március 23-ától rendkívüli munkarendben folyik az oktatás az egyetemen, és mivel a hallgatók a doktoranduszok kivételével nem léphetnek az intézmény területére, távoktatási módszereket alkalmaznak majd. Ezzel összefüggésben idén augusztus 31-ig tart majd a tavaszi félév a BME-n, vagyis a laborgyakorlatokat, vizsgákat és záróvizsgákat a nyár utolsó napjáig teljesíthetik a hallgatók. 

Más egyetemek hallgatói számára is fontos, hogy a kormány a vészhelyzetre való tekintettel ideiglenesen módosítani fog bizonyos felsőoktatási jogszabályokat, egyebek mellett az átsorolásra vonatkozókat is – áll a közleményben.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés