Megjelentek az igazi pánikkeltők

2020. március 2. 16:54

Hont András
Facebook
Azon politikusokat, akik az emberekben rejlő félelmekre akarnak politikát építeni, el kell felejteni.

„Az elmúlt időszakban úgy általában a sajtót és konkrétan egyes sajtóorgánumokat nem teljesen alaptalan kritikák érték, amelyek szerint sikerült a híradásokban eltúlozni a koronavírus jelentőségét. A valóban tetten érhető aránytévesztés oka nem valamiféle szenzációhajhászás, hanem az olvasói igény, amely két hete szinte másra sem irányul, csak erre. Ugyanakkor a normális médiában a cikkek többsége megőrizte józanságát és tárgyilagosságát. Ám végre megjelentek az igazi pánikkeltők.

A kormány, amelyet láthatólag roppantul bosszantott, hogy kedvenc félelem- és gyűlöletkeltői témáit eltakarja egy járvány, igyekezett eddig bagatellizálni a kérdést. Mossunk kezet, tartsuk be a tízparancsolatot, együnk magyar ételt, és nem lesz semmi baj. Most azonban ráleltek igazi hangjukra. Tegnap Bakondi egykori komcsi ideológiai tiszt berohant a tévébe, hogy elmondja: összefüggés áll fönn a migráció és a koronavírus között, ezért innentől a tranzitzónába sem engedik be a menekülteket. Értsd: amennyiben országon át vándorló szerencsétleneknek sikerül eljutni a határainkig, és ott a magyar állam jótékony éheztetésében lesz részük, akkor mind meghalunk.

Ugyanaznap a »legnagyobb ellenzéki erő«, az »európai magyarok pártja« is nagyot lendített a hisztiméteren. A párt élén álló járványügyi szakértő hosszan sorolta kongresszusukon, hogy mi a teendő a koronavírussal, bezzeg a kormány... Értsd: a kormány miatt mind meghalunk.

Érdekes módon, még ebben a rémes választékban is voltak olyan pártok és politikusok, amelyek, illetve akik nem tartották szükségesnek, hogy hasznot húzzanak a helyzetből. Erős szűrő ez. Azon politikusokat, akik az emberekben rejlő félelmekre akarnak politikát építeni, el kell felejteni. Örökre. Már csak azért is, mert nem egyszerűen haszonlesők, de tudatlanok is, mivel nem számolnak azzal, hogy a pánik olyan, mint a járvány, terjed majd megállíthatatlanul, és a későbbiekben nem tudják majd karanténba zárni. Ebből következően a járványok természetéről sincs fogalmuk sem, azt sem tudják mit beszélnek, még a koronavírus esetében sem.

Mert azt csak én tudom, hogy micsoda. Meg is mutatom hogy kezdődött. Így, pontosan így.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 57 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"...amennyiben országon át vándorló szerencsétleneknek sikerül eljutni a határainkig..."

Akik Európában országokon keresztül vándorolnak, azok konkrétan határsértők. Törvényszegők.

Akkor most mégse féljek az Orbán diktatúrától és a jogállam hiányától?

Sokszor nehéz eldönteni, hogy valami pánikkeltő, avagy éppen szakmai megalapozottságú jogos aggodalom, előrejelzés.

A legnagyobb olasz egészségügyi szakszervezet matematikai modellekre alapozottan sürgősen kétezer orvos és ötezer ápoló felvételét javasolta tíz napon belül. Ez most akkor pánik szülte riadó, vagy szakértői ténymegállapítás.

Egyébként meg ha beleolvasunk a legnagyobb nyugat-európai médiákba, mindenütt első oldalas híranyagként tálalják a járvány terjedését, annak gazdasági, pénzügyi következményeit. Lombardiában a vasutak forgalma hatvan százalékot esett, újabb és újabb repülőjáratokat törölnek oda-vissza.

Nehéz meghúzni a határt, persze az lenne a legjobb, ha a politikusok három lépést visszalépnének, s csak a szakértők szólalnának meg. No de erre is lehet ellenpéldát találni, az egyik olasz virológus szerint felesleges a pánik, az influenza veszélyesebb, mire a másik virológus ennek ellenkezőjét állítja, s megkérdőjelezi virológus kolléganője tudását.

Kíváncsi lennék, akár a humor szintjén is a népi gyógymódokra, Andalúziától Szatmárig.....

A ballibnek szabályosan csorog a nyála egy-két itthoni fertőzésért, mert akkor még jobban támadhatná a kormányt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés