Ünnepelték az otthoni hisztériát

2020. február 26. 21:33

Farkasházy Tivadar
Hírklikk
Ekkora baromról régen hallottam a közoktatásban.

„Egy vidéki alapítványi iskola 12 középiskolás tanulója és igazgatónőjük vasárnap Milánóba repült három hetes tanulmányi kirándulásra az EU mobilitási programja, az Erasmus+ keretében. Az igazgatónő már az induláskor tisztában volt vele, hogy az olasz kormány karantén alá helyezte a koronavírus észak-olaszországi gócpontját, mégsem maradtak itthon. Ahogy számosan azok közül, akik befizettek síelésre, miegymásra. Az említett csoport nem tapasztalt pánikhangulatot, mi több, az igazgatónő az Indexhez eljuttatott képernyőfotók szerint, ezzel a szöveggel posztolt a közösségi oldalára vasárnap: az első pizza, ünnepeljük az otthoni hisztériát.

Szívből gratulálok neki, ekkora baromról régen hallottam a közoktatásban. Hölgy lévén, átjavíthatnám ostobára, de az ide most kevés.  Mert itt most sokkal többről van szó, ez a vírus pillanatokon belül minket is elérhet. És ha valamikor, a többnyire felülről szponzorált és sokak által oly nemes buzgalommal gyakorolt ellenségkeresések helyett, most aztán igazán óriási szolidaritásra lenne szükség ebben az országban. Például az idősebb és az ifjabb generációk között, főleg az utóbbiak részéről. Az Index ugyanis kedden közzétette a koronavírus halálozási rátáját korcsoportok szerint. Az adatokat tessék óvatosan kezelni, de azért az arányok igen ijesztőek. Mármint az idősebbek számára.

Ugyanis a megbetegedett 80 felettiek esetében 15, a 70-80 közöttiek esetében 8, a 60-70 közöttiek esetében 4, az 50-60 közöttiek esetében 1,5 százalékra tehető az elhunytak száma. 50 év alatt 0,2 százalék.  Ezt a tényt eddig nemigen hangsúlyozták, s még olyan cikkel is találkoztam, hogy nyugi, csak az idősebbek halnak bele.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 105 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A mindenhez is nagyon értő érchumorista szakvéleményzik.

Teddyke szerint a szegény nyugdíjasok, akiknek most benyal, azért halnak meg sokkal többen, mert a felelőtlen Fidesz alatt a felelőtlen fiatalok, a barom igazgatónőjükkel Milánóba járnak kikapcsolódni, miközben idehaza nyugdíjasok halnak "felülről szponzorált és sokak által oly nemes buzgalommal gyakorolt ellenségkeresések" közepette...

Érdemi hozzászólás: a körülmények TELJES ismeretének hiányában
barom pedagógusozni nem szerencsés.

Ne fordítsuk meg a dolgot. Ismerjük meg a másik oldal motivációit is,
tudjuk meg, miért döntöttek úgy, ahogy ÉS, ha ezzel tisztába jövünk,
akkor eldöntjük, hogy barom pedagógus vagy nem. Addig azonban
kuss.

"Három hét után alig várták, hogy lássák a szüleiket, barátaikat és társaikat az iskolában és nagyon nagy csalódás volt a számukra, hogy nem ölelhették át a szüleiket"

25 nappal ezelőtt vajon milyen korlátozó intézkedések voltak
Magyarországon és Olaszországban? Csak azért kérdezem, mert amikor
a barom pedagógus és a barom szülő meghozta a döntést, akkor
azokra az információkra kellett támaszkodniuk, amik akkor
rendelkezésre álltak.

" Az érdi bácsi eleget élt már, részeg és drogos gyilkosa pedig eleget volt börtönben - egy kis pénzért őt is kiengednék."
Mondta a gázoló cigány testvére. (vagy kije?)

Január 30-i hír:

"Viszont csütörtök este az olasz kormányfő, Giuseppe Conte bejelentette, hogy Olaszországban is kórházba került két koronavírusos beteg. Mindketten kínai turisták, akik pár napja érkeztek Rómába. Az olasz kormányfő azt is bejelentette egyúttal, hogy felfüggesztik a légi közlekedést Olaszország és Kína között. "

Vagyis az utazást KÖZVETLENÜL megelőző 1-2 napban annyit lehetett
tudni, hogy Rómában kórházba került 2 kínai túrista. Ennek
ismeretében lebarmozni a tanárt szimplán bunkóság, kicsit
bonyolultabban tudatos hangulatkeltés TeddyBér részérő. Egy ócska
kis propagandista volt mindig és az is marad. Tehetségtelen nulla.

Adva van egy befizetett kirándulás. Adva van egy kb. bizonyos tény, hogy a vírus ide is bejön, mert Magyarország viszonylag átjárható Olaszország felől. Ha a szülők és a gyerekek menni akarnak, te, mint pajdagogosz leszarhatod a döntésüket? És utána kifizeted a kártérítést az elmaradt út miatt?

Jó, hülye kommentárral ellátott szelfiket nem kellett volna posztolniuk, de ennyi az, íamit kívülállóként biztosan megállapíthatunk.

Fajkasházy címezhetné az úgymond "a" "fiatalgenerációs" Momentumos jól behatárolható okéboomerezős-nyuggerezős lükegyerekeknek, de a telipelus sem feledteti benne a politikai szimpátiáját.

"most azt tudtuk meg, hogy minél öregebb egy kohorsz 50 felett, annál nagyobb arányban halnak meg a tagjai?"

Well well . Ez így nem is lenne gyanús. De az a gyanús ami nem gyanús! Mit szűcs kis sűűtsz, tán denevérhúst szüts kis sűcs?

Bizony így igaz, ebben az exhumorista úrnak teljesen igaza van.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés