Szabálytalanul töltötte ki a vagyonnyilatkozatát Hadházy Ákos

2020. február 25. 19:08

Írta: Kereki Gergő
Megfeledkezett azokról az adományokról, amelyeket a választóktól kapott, hogy a „lófaszozás” miatti pénzbüntetését kifizethesse. Hadhàzy szerint szabályosan járt el.

Ahogy arról már beszámoltunk, Hadházy Ákos országgyűlési képviselő 2019 októberében trágár szövegű táblával zavarta meg a miniszterelnök parlamenti felszólalását. A tavaly őszi ülésnapon Hadházy odasétált a pulpituson beszélő Orbán Viktorhoz, majd táblákat tartott elé, melyeken a „stop propaganda”, „stop korrupció” feliratok szerepeltek, de ülés közben elővett egy nyomdafestéket nem tűrő mondatot („a lónak a faszát!”) tartalmazó táblát is.


Hadház Ákos mutatványa egy tavaly őszi ülésnapon. 

Hadházy akciójának következménye az lett, hogy Kövér László házelnök 329 ezer forintos pénzbüntetés szabott ki rá, ennek teljesítéséhez pedig a képviselő a választóktól kért segítséget, hogy a büntetést ne neki kelljen állnia.

A politikus beszámolójából tudjuk, hogy a büntetés összegét végül nem saját zsebből fizette ki, hiszen összejött a kalapozás. Ahogy ő fogalmazott: „Több táblányi pénz gyűlt össze az Önök jóvoltából”.

A rendszeresen korrupcióról és átláthatóságról beszélő Hadházy azonban a támogatásokról elfelejtett beszámolni az idén januárban leadott vagyonnyilatkozatában. A honatya ugyanis teljesen üresen hagyta a vagyonnyilatkozatának 17. oldalát, amelyen az országgyűlési képviselőknek a képviselői megbízatásukkal összefüggésben kapott ajándékokról kell beszámolniuk, noha egyértelmű, hogy az adományokat azért kapta, hogy a képviselőként kapott pénzbüntetését ki tudja fizetni.

Az országgyűlési törvény 104. § (1) bekezdése szerint szerinti a képviselői tiszteletdíj 1/12-ed részének megfelelő értékhatárt meghaladó értékű ajándékokról és ingyenes juttatásokról a képviselő – a vagyonnyilatkozata részeként – kimutatást köteles vezetni. Hadházy büntetése 329 ezer forint volt, amelyet adományokból fizetett ki, ez az összeg pedig bőven meghaladja a bruttó 1 millió forintos képviselői tiszteletdíj 1/12-ed részét.

Cikkünk megjelenése után közösségi oldalán reagált Hadházy Ákos. Szerinte semmi probléma nincs a vagyonnyilatkozatával, hiszen az adományokat nem egyben kapta, hanem több száz részletben, így az egyes adományok összege (állítása szerint a legnagyobb összegű utalás 80 ezer forintos volt) nem éri el a törvényi értékhatárt.

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

lölő, garancsi, szijj, vej, szemerey, lakatos, sánta, de még Andy Vajna, Csányi se kutya - ezekhez mit szólnak a szektatagok?

Szerintem is túl hamar jelenti be, hogy összegyűlt a pénz, ezért valószínű, hogy csak néhány helyről utaltak neki.

Szomorúan
Ül a patkóban
A demokrácia halálára
Tort ül (vagy trolt ül)
A demokrata
Virtus


Nem haiku, ez itt a Kárpát-medence.

A tények és okiratok még az egykori fideszes képviselő vezette Legfőbb ügyészséget sem érdeklik.
Lásd pl. Elios ügy...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés