A vörös vonal határán: veszélyes hónapok következnek, Magyar Péter terve nem hagy kérdőjelet

Történelmi időszak következik Európa életében, nagyon nem mindegy, hogy ki fogja vezetni Magyarországot 2026 után.

Biatorbágyon az országos helyzetképpel ellentétes demográfiai folyamat figyelhető meg: a lakosság bő kétszeresére növekedett, miután középosztálybeli kisgyermekes házaspárok sokasága költözött oda a rendszerváltozás óta. Riportunk a változások következményeiről és az azokat kísérő konfliktusokról.

Aki körülnéz ma Biatorbágyon, látja, hogy a gyönyörű és változatos fekvésű település egyik fő építészeti látványossága, a viadukt alatt virágokkal ékesített körforgalom próbálja biztonságosabbá tenni a felduzzadt, reggel és késő délután akadozó forgalmat. Körbe a hegyeken nagy erdőfelületek váltakoznak zártkerti övezetekkel, a határban néhol előbukkannak a dobozerdők: idetelepült üzemek, logisztikai központok, raktárak, nagy cégek létesítményei, amelyek jókora iparűzési adót hoznak a településnek.
Séta a városmagban és a lakóparkban

Az idegen sétáló láthatja a két összeépült település, a jellemzően magyar, református eredetű Bia és a sváb, katolikus Torbágy régi részeinek vonzó kertvárosi életét. Sok az új ház, de megmaradt számos jellegzetes falusi épület, illetve egy múlt században épített malom. Látja a 2007-től városi rangú település rendezett csomópontjait, központjait. A sárga, barokk-klasszicista kastélyokból általános iskolások zsivaja hallatszik ki – ahogyan a kastélyok környékén iskolai célra felállított konténerekből is, ami azért furcsa látvány mindenkinek.

Szembetűnő aztán egy, a közeli református templomnál jóval magasabb daru mozgása is az egyik kastélyépület mögötti parkban. Mondják, hatalmas, állami fenntartású iskola épül. Ami nem tesz jó benyomást az emberre, az a település nyugati határában mutatkozó, a város képével köszönőviszonyban sem lévő lakóparkok világa. Száz métereken át egybeépített, többszintes társasház-konglomerátumok vagy olyan – egyforma – társasházak, amelyek különállnak, de falaik csaknem a kerítésig érnek. Kert általában sehol, legfeljebb lekövezett autóbeállók egy pici előudvarban.
Az itt lakók ellenségesen említik a lakópark mellé önkormányzati területre tervezett sportpályát és szakgimnáziumot. Úgy tűnik, megelégelték a zsúfoltságot, és a maradék zöldfelületekből nem akarnak engedni. Egy harmincas évei elején járó házaspár türelmesebb, még csak most költözött ide. Babakocsit tolnak a lakópark egyik járdátlan utcájában, ahol az öt méternél alig szélesebb úttest két szélén, a szinte egymásba nőtt házak előtt parkolnak az autók. Az ingatlanfejlesztő itt ugyanis a többszintes lakóparki házakhoz felszíni kocsiparkolónak sem tervezett helyet. Szabó Ádám és felesége azzal büszkélkedik, hogy nekik a lakópark szélén sikerült lakást vásárolniuk, ahol már garázs is épült a házhoz, és ahonnan közvetlen kilátás nyílik egy szántóföldre. Nekik tehát már nincs akkora zsúfoltságérzésük, bár tudják, hogy egyszer majd az a szántóföld is eltűnik, mert arra terjeszkedik tovább a félig betelt lakópark.