Szociáldemokrata-zöld győzelem Hamburgban

2020. február 23. 18:48
Folytatódhat az SPD és a Zöldek együttműködése a hanzavárosban.

A szavazatok 39%-ával a szociáldemokraták (SPD) lettek a legerősebb párt a hamburgi választáson vasárnap – írja a Bild. A második legtöbb voksot, 24,2%-ot a Zöldek gyűjtötték (ez közel 12%-os erősödést jelent). 

A többi párt jelentős lemaradással szerepel az infratest dimap felmérésben: a CDU-ra a választók 11,2%-a, a Die Linkére 9,1%-uk, az AfD 5,3%-ot, a szabad demokraták 5%-ot kaptak.

121 parlamenti mandátum sorsáról dönthetett ma a hanzaváros 1,3 millió választópolgára. A részvételi arány 57% körül alakult 16 óráig, ami valamivel magasabb, mint a 2015-ös adat. 

Az eredmények tekintetében a legnagyobb esély a jelenlegi, vörös-zöld koalíció folytatására van. Ez azt is jelenti, hogy valószínűleg a szociáldemokrata Peter Tschentscher is folytathatja majd főpolgármesterként – ő 2018-ban vette át a tisztséget Olaf Scholztól, aki tavaly megpróbálta megszerezni az SPD társelnöki címét, de végül nem járt sikerrel. 

Az észak-németországi város az SPD egyik fontos bástyája: Hamburgnak 1946–1953, valamint 1957—2001 között mindig szociáldemokrata főpolgármestere volt. Az addig kormányzó fekete-zöld (CDU-Zöldek) koalíciótól 2011-ben hódította vissza a várost Olaf Scholz.

Összesen 58 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Annyira nem hülyék azok a németek.
Mi következett a lövöldözés után?
Hamburgi választás.
De így pontosabb a kérdés:
Miért kellett a lövöldöző-gyilkoló őrültet utcára engedni pár nappal Hamburg előtt?
Úgyhogy a mai németek provokációban már a nyugat teljesen egyenrangú partnerei, amikor a nemzetállami pártok ellehetetlenítéséről van szó.
De ez nem fog örökké tartani, mert egy napon az AfD nem hallgat tovább, csak hangosan megkérdezi:
Lehet, hogy a gyilkosokat valakik felkészítették, akiknek ez az érdekük?
Csodálom, hogy ez nem jutott az eszükbe.
Mentségükre legyen mondva: az új nemzeti patrióta pártoknak fogalmuk nincs a bal-libek aljasságának mélységeiről...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés