Soros a bűntudat mögé rejtőzve próbálja elérni a céljait

2020. február 22. 11:39

Melanie Phillips
Jewish News Syndicate
Ha valaki milliárdokat költ a közbeszéd és a demokráciák átformálására, az mindenképpen aggodalomra ad okot.

„A hidegháborúból itt maradt Nyílt Társadalom Alapítványán keresztül – ezt a vasfüggöny mögött a szabadság propagálására használta – olyan ügyek és szervezetek intézményesítését támogatta dollármilliárdokkal, mint amilyen a drogok legalizációja, az illegális migráció vagy éppenséggel antifa és fehér emberek elleni csoportosulások – mind olyan kezdeményezés, amelyek a nyugati értékek, a nemzetállamok ellen lépnek fel, vagy azok kulturális ellenállását és kohézióját igyekeznek megbontani.

De támogatta Izrael-ellenes és anticionista szervezetek létét: kiszivárogtatott iratok szerint olyan NGO-kat támogatott az Egyesült Államokban, Európában és a Közel-Keleten, amelyeknek egy célja volt csupán, Izrael legitimitásának megkérdőjelezése. Egyik ilyen szervezet volt a sok közül az ún. BDS (Boycott, Divestment and Sanctions – a szerk.) mozgalom, amely többször jogtalanul vádolta meg háborús bűnökkel Izraelt. Ám Soros ennél is továbbment, mikor hitelt adott annak az egyébként antiszemita vádnak, hogy az Izrael-lobbi az Egyesült Államok külpolitikájára nagy hatással van, és minden Izrael-ellenes kritikát elhallgattat. Most már más célja: az Egyesült Államok legitimitása és nemzetállami léte került a célkeresztjébe.

Davosban, a Világgazdasági Fórum idei rendezvényén arról beszélt, hogy az Egyesült Államok, Kína és Oroszország mindannyian valós vagy vélt diktátorok kezében van. Ezért új programot hirdetett: világszerte egy milliárd dollárt akar költeni arra, hogy különböző oktatási programok révén a nacionalizmus ellen lépjen fel. 

Sorosnak joga van Trumpot gyűlölni, lenézni a nemzetállamokat és egy transznacionális utópiában hinni. De ha egy személy dollármilliárdokat fordít arra, hogy felvásárlásokkal-programokkal átalakítsa a közbeszédet, és a globális politikát a hagyományos demokratikus folyamatokon kívül, akkor akkor az embereknek is joguk arra, hogy az aggodalmaikat kimondják.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Soros György soha nem volt bűntudata, ahogy ma sincs. Ő egy lelketlen harácsoló személy, a lelkek megnyomorítója.
Céljai elérése érdekében egy egész ,,hadsereget,, működtet, több szállal egymáshoz kötve őket. Ebben a ,,hadseregben,, megtalálható minden, amivel pénzt, hatalmat lehet szerezni. Ennek a ,,hadseregnek,, a működési költsége vastagon megtérül abban a pénzügyi tevékenységben amit folytat. A lelki világa pedig kielégül abban, ha valakit/valakiket tönkre tud tenni.

Rosszabb. Diktátor, de sokkal ügyesebben csinálja, mint Hitler, vagy Sztálin. Ha élnének tanulhatnának tőle.

Mindjárt ellepik a fórumot az ügynökök hada. Lesz itt diszlájkolás, meg vicsorgatás!

Merkel meg elmehet a sunyiba a jobboldali antiszemitizmussal, mert ma már sokkal nagyobb a baloldali antiszemitizmus. Németországban is.

Soros bevallott kedvence a "termékeny téveszme".
One of my favorite concepts is fertile fallacies. (New Republic, 1994. január 10.)

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2020. február 22. 15:33

"az embereknek is joguk arra, hogy az aggodalmaikat kimondják.”
A gond az, hogy ennek az egyszerű igazságnak villámcsapásszerű felismerésnek kell lennie, - de csak, ha Sorosról van szó...
Mindenesetre ez is több, mint a semmi.
A valóság az, hogy aki egy országban épít személyi hatalmat, az: diktátor.
Aki több országban teszi ugyanezt, arra mi a meghatározás?

Válaszok:
Box Hill | 2020. február 22. 16:02

Kérdezed: Aki több országban teszi ugyanezt, arra mi a meghatározás?
Sztálin apánk vagy Soros apánk.

Jól beszélsz ganajul. Melyik munkásőr szakaszban tanultad?

Soros működési elve saját szavaival:
"Én alapvetően azért vagyok az üzleti életben, hogy pénzt csináljak. Nem tudom és nem is nézem a társadalmi következményeit annak, amit csinálok."
(CBS News, 1998, in Chrystia Freeland: Idle Speculation, New Republic, 1999. feb. 8, 18.old.)

Soros, ha csak manipulátor volna, azt még tolerálni is lehetne.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés