A Hszincsingpao (Beijing News) című pekingi helyi lap pedig még február 14-én számolt be arról, hogy egy a fertőzéssel Pekingben kezelt 9 hónapos kislány, szintén beteg édesanyjával és nővérével együtt gyógyultan hagyhatta el a kórházat. Az édesanya beszámolója szerint a család hét tagja januárban Vuhanból érkezett Pekingbe a kínai holdújév ünnepének alkalmából. A koronavírus az édesapát is megfertőzte, de ő már egy héttel korábban felgyógyult. A pekingi Titan Kórház, ahol a családot kezelték, közölte: a 9 hónapos kislányon lázas tünetek jelentkeztek, a baba legmagasabb mért testhőmérséklete 38,8 fok volt.
A Global Times című kínai pártlap egy pénteki cikke szerint Kínában súlyos problémát jelent a fertőzés terjedése a börtönökben. Pénteken csaknem tucatnyi vezetőt távolítottak el Hupej, valamint a kelet-kínai Santung és Csöcsiang tartományokban található börtönök éléről, miután öt büntetés-végrehajtási intézetből összesen 447 új fertőzöttet jelentettek csütörtök éjfélig. Az egyik csöcsiangi börtönbe, ahonnan 34 fertőzöttet jelentettek, a vírus feltehetően egy őrön keresztül jutott be, aki azt követően lett beteg, hogy rokonokat látogatott meg Vuhanban. Egy neve elhallgatását kérő, az egyik délnyugat-kínai büntetés-végrehajtási intézetben dolgozó hivatalnok a lapnak azt mondta: a börtönök különösen ki vannak téve a járványveszélynek a fogvatartottak összezsúfolása és az alacsony szintű egészségügyi ellátás miatt. "Nem egyszerű kiszűrni a fertőzötteket, és időben elvágni a vírus terjedésének útját a börtönökben rendelkezésre álló gyenge egészségügyi felszereltséggel" - fogalmazott.
A kínai igazságügyi minisztérium 28 csapatot küldött az ország különböző börtöneibe annak kivizsgálására, hogy az intézmények betartják-e a helyzet fényében előírt szigorúbb ellenőrzési előírásokat.
Tegu a koronavírus dél-koreai gócpontja
Dél-Koreában 142 új koronavírusos megbetegedést jelentettek szombaton, így a COVID-19 vírussal bizonyítottan fertőzöttek száma elérte a 346-ot - közölte a koreai betegségmegelőző központ (KCDC). Az új betegek közül 131 Dél-Korea negyedik legnagyobb városában, a Szöultól 333 kilométerre délkeletre fekvő Teguban, illetve a szomszédos Észak-Kjonszang tartományban lakik.