DK: Az EP-ben felállítottak egy, az euró bevezetését segítő testületet

2020. február 14. 12:36
A munkacsoportnak az lesz az egyetlen feladata, hogy segítse azokat az országokat, amelyeknek be kell vezetniük az eurót – mondta el a párt ügyvezető alelnöke.

Az Európai Parlament gazdasági bizottságán belül szerdán felállítottak egy az euró bevezetését segítő munkacsoportot – mondta el a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. A munkacsoport létrehozását kezdeményező Molnár Csaba EP-képviselő közölte, hogy a testület munkájában az összes európai parlamenti párt részt vesz. A munkacsoportnak az lesz az egyetlen feladata, hogy segítse azokat az országokat, például Magyarországot, Csehországot vagy Lengyelországot, amelyeknek be kell vezetniük az eurót – tette hozzá. 

Az EP-képviselő kijelentette, hogy az euró bevezetése az egyetlen lehetőség arra, hogy meg lehessen őrizni a pénz értékét. Ráadásul Magyarország az uniós csatlakozási szerződésben is vállalta a közös valuta bevezetését – tette hozzá. Molnár Csaba úgy fogalmazott: az elmúlt néhány évben folyamatosan romlik a forint értéke az euróhoz képest, de az elmúlt egy hétben a magyar fizetőeszköz „tényleg megjárta a poklot”. Hangsúlyozta, hogy miközben 2010-ben még 274 forintot ért egy euró, az árfolyam mára már elérte a 340-es szintet. Eközben a legfrissebb, hivatalos, kormányzati adatok szerint az idei év elején 4,7 százalékos volt az infláció, és ez meglátszik az árakon is – hangsúlyozta.

A sajtótájékoztató végén Molnár Csaba bemutatta párttársait, Horváth Jácint nagykanizsai önkormányzati képviselőt és Konczer Erik Komárom-Esztergom megyei önkormányzati képviselőt, akiket tagként, illetve póttagként a héten választottak be az EU Régiók Bizottságába. Az ügyvezető alelnököt kérdezték a tavaszra tervezett nemzeti konzultációról. Azt felelte hogy ez nem nemzeti és nem konzultáció, ez a „Habony-művek különleges kommunikációs terméke”, és szerinte a kormányzat által eddig indított nemzeti konzultációk minden esetben a gyűlöletkeltésre épültek.

(MTI)

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Molnár Csaba EP-képviselő akar segíteni gazdasági-pénzügyi témában?
Ugyan kérem!
Amikor a minisztériumban államtitkár, majd miniszter lett, a Bajnai-kormányban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető, a miniszterelnököt helyettesítő miniszteri posztot töltött be semmi pozitívumot sem hagyott maga után.
Ahova került csak leépülés következett be.

A közös pénz bevezetésének pontosan meghatározott feltételei vannak, köztük az, hogy az erre készülő országnak legkevesebb két évig részt kell vennie az euró és más valuták viszonyát szabályozó árfolyam-mechanizmusban.
Vajon az MSZP/SZDSZ kormány miért nem teljesítette ezeket a feltételeket, akkor amikor Molnár Csaba is tagja volt a kormánynak?
Mondaná Bajnai, hogy "nem értettünk hozzá".

Molnár Csaba a DáKó párt tagja magasra emelve a dákot, suhint néhányat és holnap már lesz eurónk.
Ez az ő szakértelme, amely gyurcsányi magasságokba emeli.

Kéne sürgősen egy munkacsoport a "Rabszolgatörvény" hatékony bevezetésének elősegítésére.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés