Nancy Pelosi tiszteletlensége sokaknak nem fog tetszeni

2020. február 5. 22:21
Tom Harris
Telegraph
Óvodai hisztiken kívül a Demokrata Párt jelenleg semmit sem tud felmutatni a Trump-kihívással szemben.

„Trump hivatalból való eltávolításának kezdettől fogva elkerülhetetlen kudarca egyik oldalon sem tett semmit a felháborodottság és düh tompítására. Miközben a demokraták képtelenek megállapodni az elnökjelöltjük személyében, korábbi Trump-ellenes republikánusok vonulnak fel az elnök mögött, mert a 2016-os választási eredmény pártoskodó felülírásának tekintik a mostani folyamatot. 

Bármennyire is biztonságosnak tűnhetett Pelosi gesztusa támogatói és saját maga számára is, a kongresszusi jelenetek sok békéért kiáltó amerikainak nem fognak tetszeni. A házelnök elég régóta van a politikában ahhoz, hogy tudja: a cselekedeteinek következményei lesznek a pártja és a jelöltjeik számára novemberben. De talán mégsem töltött elég időt a politikában ahhoz, hogy ellenállhasson a hatásvadászatnak, még akkor is, ha az kicsinyessé teszi a pártját.

Az ő feladata az volna, hogy felnőtt legyen, egyike a párt megosztóbb harciasabb képviselőt – mint Alexandria Ocasio-Cortez – kiegyensúlyozó üdítő erőknek. De múlt éjjel Nancy Pelosi jelenetet rendezett az év egyik legfontosabb politikai eseményén, amit a pártoskodás – sokszor látszólagos – hiánya miatt értékelnek olyan nagyra. Óvodai hisztiken kívül a Demokrata Párt jelenleg semmit sem tud felmutatni a Trump-kihívással szemben.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Pelosi az egész impeachment cirkusszal kiérdemelte, hogy Trump levegőnek nézze.

Az ideológiának igen, viszont mivel nyíltan kiszolgálja a nagy cégek érdekeit, ezért tovább él, és egyre jobban átalakul nyílt fasizmussá.

A mi "demokratáink" az amerikai progresszió hazai lerakata, semmi önálló gondolat, semmi alkalmazkodás a hazai helyzethez. És ez 1990 óta folyamatosan így van.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés