Ki mondja meg, hogy ki a jobboldali seggfej? – Boris Palmer a véleményszabadságról

2020. január 26. 14:13
„A politikai korrektség nem a szélsőségesek béklyója, hanem az elé gördít akadályt, hogy az emberek szabadon fogalmazhassák meg egyéni véleményüket.” Ezt nem egy jobbos populista, hanem Boris Palmer, Tübingen városának polgármestere, a német Zöldek különutas politikusa jelentette ki a város patinás egyetemének fórumán – közbekiabáló tiltakozókkal is vitatkozva. Tudósításunk a helyszínről!

Egy felmérés szerint a németek 63%-a úgy gondolja, vigyázni kell azzal, mit mond az ember a nyilvánosság előtt. Ezen adat tükrében ült le beszélgetni Dr. Ferdinand Kirchhof, a német Alkotmánybíróság egykori alelnöke, és Boris Palmer, Tübingen városvezetője csütörtök este a Tübingeni Egyetemen. Boris Palmer (1972) a német Zöldek politikusa, 2007 óta a baden-württembergi Tübingen polgármestere. Palmer  a zöld mainstreamnél jóval rendpártibb és migrációkritikus kiszólásai miatt különutas politikusnak számít pártjában és a közvéleményben. Róla szóló portrénkat itt olvashatják.

Dr. Kirchhof, akinek az Alkotmánybíróságon is a véleményszabadság volt a szakterülete, először jogi úton közelítette meg a kérdést. Kiemelte, a véleményszabadság az egyik legfontosabb alapjog, a demokrácia egyik alapértéke, és szorosan összefügg a  a sajtó- és médiaszabadsággal, a gyülekezési szabadsággal, a vallásszabadsággal és a tudomány szabadságával is. Kirchhof megvitatandó területként említette politikai korrektséget, amely korlátok közé szorítja a véleménynyilvánítás szabadságát.

„A véleményszabadság csak akkor létezik, ha az emberek elég bátrak ahhoz, hogy elmondják a véleményüket”

– fejtette ki Kirchhof. Azonban sokakat kirekesztenek, megbélyegeznek véleményük miatt, így egyre kevesebben mernek nyilvánosan véleményt nyilvánítani. „Egy demokráciában minden oldal szabadon ki kell fejthesse a véleményét” – tette hozzá. Jelentős problémának nevezte még, hogy bár a politikában túlnyomó többségben legitim vélemények állnak szemben egymással, az emberek ezt megkérdőjelezik, elzárkóznak az érdemi vitától.

Tübingen télvíz idején

 

Boris Palmer némi késéssel futott be. Elhúzódott a városi közgyűlés ülése – szabadkozott –, majd elnézést kért azért is, hogy a jelenlévők nem fognak érdemi vitát látni, mert gyakorlatilag szó szerint egyetért az előtte szóló szavaival.

Palmer először saját példájával hozakodott elő. Amikor 2015-ben megírta híres „Wir schaffen das nicht” bejegyzését a Facebookon – egy hírre reagált, miszerint naponta 10 ezer migráns érkezik Németországba –, őt is egyből megbélyegezték. „Nem a tényekről volt szó, hanem a morálról.” Szerinte az emberek nem arról beszéltek, hogy igaza van-e, vagy nincsen, hanem erkölcsi szempontból közelítették meg a kérdést, és

amellett foglaltak állást, hogy amíg migránsokat befogadni jó és helyes dolog, addig ennek megkérdőjelezése nyilvánvalóan helytelen és rossz.

Azóta viszont sokat változott a német társadalom véleménye a kérdésben – tette hozzá.

Tudni kell Boris Palmerről, hogy igen megosztó személyiség, különösen a város fiataljainak körében. A beszélgetés egyik pontján magasba került egy Palmer személyét kritizáló tábla is. „Pontosan erről beszéltem – reagált a polgármester – ez történik azzal, aki kimondja a véleményét. Kiközösítik, sarokba állítják, egy olyan jobboldali pozícióba szorítják, ahonnan többé már nem számít a véleménye. És ezt sok-sok millió ember követi figyelemmel. Látják, hogy ez történik azzal, aki ezen a véleményen van.”

Palmer hozzátette: „Egyesek erkölcsileg felhatalmazva érzik magukat arra, hogy meghatározzák, mi az, ami még megengedhető egy politikai vitában, és mi az, ami már nem. Ezzel a demokratikus vita alapszabályait helyezik hatályon kívül.”

A véleményszabadság elnyomásából profitál az AfD Németországban, de ide köthető a Trump-jelenség is Palmer szerint.

A tübingeni zöld polgármester szerint „elnyomó véleményklíma” uralkodik, és ez különösen igaz az egyetemekre.

Példaként említett egy frankfurti professzor a fejkendő témakörében szervezett konferenciájának meghiúsulását, amely egy fontos és aktuális témát feszegetett volna, de a kezdeményezést rasszistának titulálták és ellehetetlenítették. Megemlítette azt is, hogy a fiatalok az AfD alapító Lucke professzor egyetemi előadását sem tartják legitimnek, és bojkottálják azt.

„Igen, mert Lucke egy seggfej” – kiabálta be valaki a hallgatók soraiból.

– „Csodálatos! Nem is kell bemutatnom a jelenséget, megmutatkozik az magától” – reagált Palmer, majd megszólította a bekiabálót: „Ön azt mondja, hogy Luckének nincs legitimációja, hogy előadást tartson, mert egy jobboldali seggfej. Ilyenkor felmerül a kérdés: ki dönti el, hogy ki a jobboldali seggfej?”

Boris Palmer szerint senki nem lehet abban a helyzetben, hogy egyszerűen, érvek nélkül jobboldali seggfejnek minősítsen valakit, megbélyegezve és kiközösítve őt a vitából. A közönség soraiból közbeszóló hozzátette: zsidó családi háttérrel rendelkezőként veszélyesnek tartja az AfD-t, és ezért nem tartja problémának ezt a jelenséget. Palmer válaszában elmondta: tiszteli a közbeszóló félelmét és érti is, hiszen saját nagyapja is zsidó származású. A polgármester szerint azonban nem lenne jó, ha „a náciktól való félelmünkben alkotmányos alapjogainkat, szabadságunkat adnánk fel, a tudomány és a kutatás szabadságát, a véleményszabadságot”. Hozzátette: „Ha ennyire gyengének tartjuk magunkat, már veszítettünk is.”

A beszélgetés második felében a közönség kérdései következtek. Itt szóba került az internetes véleménynyilvánítás kérdése. Dr. Kirchhof elmondta: az internet megjelenésével egyidejűleg ő a viták és a vélemények pluralizálódására, sokszínűsödésére számított. Ennek azonban pont az ellenkezője következett be:

az emberek csak azokat a fórumokat keresik, ahol a saját véleményüket hallják vissza. 

Problémának nevezte a névtelen rágalmazók széles körét is. Szerinte meg kéne fontolni egy olyan szabályozást, amelynek következtében mindenkinek vállalnia kéne a saját arcát a véleményéhez.

Egyes kérdezők méltatták a beszélgetés által felvetett szempontokat, meglátásokat; volt azonban olyan is, aki már azért is durván beleszállt a szervezőkbe, amiért az esemény létrejött, és azon éppen Kirchhof és Palmer szólalhatott meg.

Az utolsó, politikai korrektségre vonatkozó kérdésnél Palmer kifejtette: ha valaki azt javasolná, hogy gázosítsunk el minden zsidót, azt a jelenlegi jogszabályok és az intézményrendszer csírájában lenne képes elfojtani. A politikai korrektség a polgármester szerint nem a szélsőségesek béklyója, hanem az elé gördít akadályt, hogy az emberek szabadon fogalmazhassák meg egyéni véleményüket.

Összesen 56 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Adolf és Goebbels már itt vannak.

Ami az emberben azonnal kérdőjeleket kelt:
"A közönség soraiból közbeszóló hozzátette: zsidó családi háttérrel rendelkezőként veszélyesnek tartja az AfD-t, és ezért nem tartja problémának ezt a jelenséget. Palmer válaszában elmondta: tiszteli a közbeszóló félelmét és érti is, hiszen saját nagyapja is zsidó származású."

Akkor Hitler mégsem irtotta ki az összes németországi zsidót? Mert kicsit nagy sűrűségben fordultak elő ezen a laza beszélgetésen.

Semmi nem volt akkora pusztító erejű az emberiség történetében, mint a FED-uralom, 1913 óta...
A polkorrekt ennek az uralomnak az ezredik leágazása, pontosabban beágaztatása a kereszténység agyvelejébe.
Még annyit, a java még csak ezután következik, a követ a FED-alapítók olyan követ dobtak rá az emberiségre, amelynek
gravitációs nyomása-rombolása napról napra pusztítóbb...
Ezek ők: "1913-ban a Kongresszus kiadta a bejövõ adókról szóló 16-os számú módosítást. Még ugyanebben az évben a Kongresszus létrehozta a Központi Jegybankot ( Federal Reserved Bank; rövidítése FED ). Nyolc család vásárolta meg a részvényeket ( a Rothchildok Európából, a Lazardok Párizsból, az Israel Moses Seif család Olaszországból, a Warburgok Németországból valamint a Lehmans, Kuhn-Loebs, Goldman-Sacks és Rockefeller családok New York-ból ). Összeségében a Központi Jegybank 76%-a külföldi tulajdonban volt."
..."Az elsõ súlyos összeomlás óta a Központi Jegybank ( FED ) 7 alkalommal manipulálta profitját inflációval, vagy deflációval: ( 1932, 1937, 1957, 1966, 1970, 1976, 1982 ), sõt manapság is gazdasági hanyatlás figyelhetõ meg. Ahogy gazdagodik, erõsödik a Központi Jegybank ( a " nyolc család " ), úgy mennek tönkre az amerikai emberek."
Ezért véssük az eszünkbe, ne feledjük: "VÉDD magad, ahogy Õk teszik, irányítsd az életedet és vagyontárgyaidat és érezz felelõsséget a saját önállóságodért, védelmedért és sikeredért!"
Ez főként Magyarországon megszívlelendő, itt ugyanis a magyarok kasztrálása: több irányból hat, napkainkban az első számú magyarpusztító operációs rendszer: G. Soros-network.
Ez a hálózat egyesíti a magyarpusztítás minden ágát: a határokon túli fináncoligarchia rablását, G. Soros személyes fosztogató ellopási kreációit, a magyar szuverenitás felszámolását, a magyar társadalom elleni diverziót, a személyi képességek felhasználását saját népe ellen, ezzel a tudatzüllesztést estébé...

Ez csak egy oldal a Google-ról, követi még számtalan Soros-oldal...
About Soros | They Don't Want You To Know | YouTube.com‎

A lot of lies about George Soros are out there. Here’s the truth. Just and Equal Societies. Freedom of Expression. Accountable Government. Highlights: In Service Since 1984, A Large Private Human Rights Funder.
Keresési eredmények
Internetes találatok
en.wikipedia.org › wiki › George_Soros
George Soros - Wikipedia
Oldal lefordítása
George Soros, Hon FBA (born Schwartz György; August 12, 1930) is a Hungarian-American investor and philanthropist. As of February 2018, he had a net worth ...
Net worth‎: ‎US$8.3 billion (November 2018) Citizenship‎: ‎Hungary, United States
Children‎: ‎5, including Jonathan and ‎Alexander Education‎: ‎London School of Economics‎ (‎BA‎, ...
‎Early life and education · ‎Investment career · ‎Personal life · ‎Political involvement
abouthungary.hu › soros-network
Soros network - About Hungary
Oldal lefordítása
Leading lawmaker says the “Soros network” is trying to influence Hungary's judiciary ... Hungary's FM: George Soros is intent on having the Hungarian people ...
Hiányzó: G.
www.opensocietyfoundations.org › george-soros
George Soros - Open Society Foundations
Oldal lefordítása
George Soros used his fortune to create the Open Society Foundations—a network of foundations, partners, and projects in more than 120 countries. Our name ...
www.miniszterelnok.hu › soross-network-operates-lik...
Soros's network operates like the Mafia – miniszterelnok.hu
Oldal lefordítása
According to Prime Minister Viktor Orbán, the only network in Hungary operating in the style of the Mafia is that of George Soros. On Kossuth Radio's programme ...
Hiányzó: G.
books.google.hu › books
American Immigration Policy: Confronting the Nation's Challenges - Oldal lefordítása
Steven G. Koven, ‎Frank Götzke - 2010 - ‎Political Science
Confronting the Nation's Challenges Steven G. Koven, Frank Götzke ... In 2008, Soros had a net worth of approximately $9 billion and was ranked by Forbes ...
books.google.hu › books
Knowledge Actors and Transnational Governance: The ... - Oldal lefordítása
D. Stone - 2013 - ‎Political Science
TheGenesisof theGlobal Development Network (London: Routledge). ... A.andZentai, V.(2005) 'FromCivil SocietytoPolicy Research: TheCaseof theSoros Network ... Tanks,DiscursiveInstitutionalism andPolicy Change',in Papanagnou,G. (ed.) ...
books.google.hu › books
Global Knowledge Networks and International Development - Oldal lefordítása
Simon Maxwell, ‎Dr Diane L Stone - 2004 - ‎Business & Economics
... on knowledge utilisation 2 Soros, George 169, 179 Soros network 168–83; ... Support Service Project to the Group of 24 (G-24) 13, 139, 142–4 Thierfelder, ...
www.mrc.org › commentary › over-30-major-news-o...
Over 30 Major News Organizations Linked to George Soros ...
Oldal lefordítása
When liberal investor George Soros gave $1.8 million to National Public ... It is a network of more than 30 international foundations, mostly funded by Soros, who ...
Hiányzó: G.
www.theguardian.com › news › jul › the-george-soro...
The George Soros philosophy – and its fatal flaw | News | The ...
Oldal lefordítása
2018. júl. 6. - The long read: Unlike ...
books.google.hu › books
Netherlands Yearbook of International Law 2018: Populism and ... - Oldal lefordítása
Janne E. Nijman, ‎Wouter G. Werner - 2019 - ‎Law
Populism and International Law Janne E. Nijman, Wouter G. Werner ... protect the Hungarian people even if the Venice Commission and the Soros network do ...
G. Soros-network kapcsolódó keresései
george soros
alexander soros
soros györgy
alex soros wikipédia
annaliese witschak
soros gyuri bácsi
Oldalnavigáció
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő

Jobboldali? Ti baloldali seggfejek jöttök és megmondjátok, hogy mit szabad és mit nem. Nekünk például nem szabad szerintetek kormányon lenni és ehhez kértek Brüsszelből segítséget!

Arról nem is beszélve, amit az Európai Parlamentben vagy a Facebook-on műveltek!

Ez nem lehet kétséges, ezért vergődik a teljes antihumanista vonal New Yorktól Brüsszelig, hogy "Orbán bántja Sorost", nem maguktól külön-külön ordibálják.

Az élet - jó és szép menetelés.
De még inkább harc.
Mikor jó kedved van, szívesen harcolsz.
Mikor nincs, kényszeredetten.
De mindegy, ha tudod, vannak akik hivatásszerűen, megélhetési-fosztogató céllal teszik, és így nincs más választásod, nem tehetsz másként... harcolnod kell.

Jogos kérdések, de mi ma élünk, 2020-ban, innen még belátható az az idősáv, amibe a FED tartozik.
Még annyi, nemcsak a magyar helyzet alakulása miatt citáltam ezt, bár tény, a FED titkos létrehozása Magyarországon ütött legnagyobbat, de ami ettől fontosabb, a legfájdalmasabbat...

Biztos vagyok benne, ha a történeteket - időrendi sorrendben - összerakod, te sem jutsz más következtetésre.
Csak ezt nem vallod be magadnak sem.
Az egészségnek ez az alapja, az őszinteség...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés