Létezik-e közös visegrádi identitás?

Az eseményt Lajtai Márk, a CEPER (Central European Perspectives) elemzője nyitotta meg. Rövid összefoglalójában bemutatta az intézet legfrissebb kutatásainak eredményeit. Az adatok alapján a V4-ek léte mostanra már közismert tény az érintett országokban, az emberek tudnak az együttműködésről. A tagországokban megkérdezettek négyötöde tudott az együttműködésről, nagy többségük pedig meg is tudta nevezni a tagországokat. Ezek után kifejtette, hogy alapvetően egy koordinatív együttműködésről van szó, ami nem intézményesített, egyedül a Visegrádi Alapnak van székhelye Pozsonyban. Arra a kérdésre, hogy szükség van-e a további intézményesítésre, a magyarok és szlovákok többsége igennel válaszolt – emelte ki.

A kutatás fő tárgya, hogy beszélhetünk-e V4-ek kapcsán közös identitásról. Ha igen, mik ennek a fő elemei? Az illegális migráció elutasítása mellett van-e más összekötő kapocs is? – tette fel a kérdést. A kutatásban megkérdezett népesség kétharmada szerint vannak közös jellemzők, ilyen például a kereszténység (ami nem egyenlő a vallásossággal, tágabb fogalom). Ez Lengyelországban, és Magyarországon a legjellemzőbb, Csehországban pedig a legkevésbé. A politikai ideológiák terén is meg lehetett figyelni hasonlóságokat a négy ország között:

ebben Magyarország jár az élen.

Ugyancsak közös, hogy a fiatalok körében a legerősebb a jobboldaliság. Ez az álláspont főként identitáspolitikai kérdésekben nyilvánul meg, mint például a drogliberalizáció, illetve a harmadik nem elismerésének elutasítása. Emellett pozitív agenda terén fontos a családtámogatások rendszere, a megkérdezettek több mint fele teljes mértékben elégedett a kormányok családpolitikájával. Lajtai bemutatója végén egy Nyugat- és Közép-Európa közötti fontos különbségre hívta fel a figyelmet. A V4-ek lakosai általánosságban sokkal pozitívabban állnak hozzá a közel jövőhöz, mint nyugati társaik, tehát egy optimistább hozzáállás a jellemző.

A második előadás a kultúra szemszögéből közelítette meg a visegrádi országok identitását. Kiss Gy. Csaba irodalom- és művelődéstörténész a történelmi háttérből adódó közös vonásokról beszélt. A magyar kultúra napjához is kapcsolódva elmondta, hogy a négy tagország himnuszának műfajai különböznek, de mindben megjelenik a vihar, az égzengés, mint a nemzeti traumák szimbóluma. Hangsúlyozta, hogy egy angol vagy francia számára nem kérdés a nemzetének túlélése, míg ez Közép-Európában nem mindig volt evidens.

Mennyire fűz minket össze a kulturális háttér? – tette fel a kérdést. Közép-Európában a nemzet fogalma mást jelent, mint nyugaton és keleten. A rebellisség, a lázadás, a hódoltsági tradíció mind közös elemek. Fontos metszéspontnak tartotta még a „túlélés művészetét”, amelyet Svejk karaktere is kiválóan megtestesít.

A V4-ek nemzetképe azért is más, mert évszázadokig hiányzott a nemzeti függetlenség, gondoljunk csak Mohácsra, a fehérhegyi csatára vagy Lengyelország felosztására – sorolta.

itt nem érvényes Habermas elgondolása arról, hogy a nemzetek utáni korban élünk, hiszen Szlovákia és Csehország számára még a 20. század végén is folytatódott a nemzetté válás időszaka – emlékeztetett.

A művelődéstörténész a közép-európaiakról nyugaton kialakult kép felvázolásával folytatta. Kijelentette, hogy sajnálatos módon a múlt és a jelen idő között nincs nagy különbség. A felvilágosult nyugat szembeállítása a némiképp barbár, civilizálatlan emberekkel még most is tart, érvényes a 21. század elejére is.

A mi emlékezetünkben két totalitarizmus árnyéka együtt van jelen, nyugaton csak a nácizmus és a holokauszt tragédiája él, ott nem voltak gulágok. Danilo Kiš – magyar-zsidó származású szerb-montenegrói író – azt mondta: „Ha valaki azt mondja Kolima más volt, mint Auschwitz, azt küldd el a fenébe!” – idézte.

Kiss Gy. Csaba közösen megválaszolandó feladatként megjelölte még a V4-ek Oroszországhoz való kapcsolatának összehangolását, és a tagországok közötti közlekedés megkönnyítését. Azzal zárta előadását:

Ezt követően öt perces villám-előadások hangzottak el. Elsőként Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója beszélt arról, hogy a V4-ek nem csupán egy kormányok közötti projekt, az elit együttműködése, hanem egy sokkal mélyebb társadalmi hasonlóságon alapuló kezdeményezés. Ez természetesen még nem működik tökéletesen, de a társadalmi hátország megvan a kooperációhoz. Kifejtette, hogy a Nyugat-Európával való együttműködésben gátat jelenthet az értékrendbeli különbség, illetve az eltérő jövőkép. A Fidesz néppárti tagságát illetően a sajtó többsége azt állítja, hogy marad a felfüggesztés, ami szerinte közvetve a visegrádi országok sikere. Tagadhatatlan eredmény az Európai Bizottság összetétele is, a jövőben pedig a keretköltségvetés fogja megmutatni, hogy tud-e érvényesülni a V4-ek akarata – összegezte.

Ezután Karel Sál cseh politikai elemző következett. Elmondta, hogy az együttműködés fő pillérei a csehek szemében az energiakérdés, az illegális migráció elutasítása, illetve a pénzek elosztásának kérdése az EU-ban. Elválasztó erőként az Oroszországhoz való viszonyt jelölte meg, amelyet jobban össze lehetne hangolni. A csehek körében a szlovákok megítélése a legjobb, a magyaroké közepes, a lengyeleké pedig eléggé alacsonyan van, de még mindig megelőzik a németeket és az amerikaiakat. Orbán megítélése évek óta kiegyensúlyozott az országban.

A cseh elemzőt egy lengyel újságíró, Jacek Karnowski követte, aki szerint országának fő törekvése, hogy sikeresen kezeljék azt a szituációt, hogy Oroszország és Németország szorításában léteznek. Erre szolgál megoldásként a dél felé való nyitás, ami meghatározó Lengyelország számára.

ezért is fontos, hogy milyen irányba tart ez az összefogás – jelentette ki. Felidézte, hogy nemrégiben hallott egy beszélgetést a BBC-n, ahol az volt a téma, hogy „Feladnád-e a gyerekvállalást, hogy megmentsd a bolygót?”. Ez is azt mutatja, hogy milyen veszélyesek ezek a radikális új ideológiai tendenciák – mondta. Karnowski biztos benne, hogy a V4-ek országainak fel kell majd lépnie ezek ellen. Végül a Via Carpatia közlekedési folyosó szerepére hívta fel a figyelmet, amely a Balti-tengert köti össze az Égei-tengerrel, elősegítve a visegrádi országok gazdaságát is.

A rövid előadások sorát Tokár Géza politológus zárta. Prezentációjának elején a szlovák külpolitika doktrínáit mutatta be, amelyek 1998 után alakultak ki, amikor integrálódtak az európai struktúrákba. Felvázolt egy egyszerű tézist: tudatosították, hogy Szlovákia nem fog nagy szerepet játszani a nemzetközi politikában, így egy megbízható koalíciós partner képének kialakítására törekedtek az EU, a NATO és a V4-ek szempontjából is. A felvázolt szerep miatt sok esetben hiányoztak a víziók – tette hozzá. Fontos eltérésként megemlítette, hogy Oroszország a szlovák köztudatban nem annyira negatív, mint a lengyeleknél vagy a magyaroknál. Hangsúlyozta, hogy

az ellenzék a konfliktusokat nem külföldön szokta rendezni.

Előadása végén két komoly kihívást említett: a hagyományos alkalmazkodó stratégia egyre kevésbé működik a megváltozott körülmények között, egyre többe a feszültség a nemzetközi színtéren. Nagy kérdés, hogy odaáll-e Szlovákia ebben a helyzetben bármelyik oldalra vagy egyensúlyozik, és ha igen, akkor pedig hogyan teszi.Tokár a közelgő szlovákiai parlamenti választások után arra számít, hogy nem tisztázódnak az erőviszonyok, a diplomácia és a külügy pedig perspektíva nélkül fog maradni.