Leeshet a bérnyomás

2020. január 20. 10:20

Dr. Dávid Ferenc
Népszava
Megérzésem szerint érdemi bérviták várhatók, különösen ott, ahol szakszervezetek is vannak.

„A hazai mikro- és kisvállalkozói szférában gyakorlatilag nincs alkumechanizmus, a munkavállalói pozíciók tradicionálisan gyengék. Ebben a szegmensben a korábbi évek bérnövekedés szinte kizárólag a két kötelező tarifa emelésének köszönhető. Az elmúlt három évben a minimális bér 34,1 százalékkal, a garantált bérminimum 51,2 százalékkal emelkedett. 2020-ban mindkét tarifatétel ismét releváns mértékben magasabb lesz, ami kb. 1,1 millió munkavállaló bérjövedelmét érinti közvetlenül. A tovagyűrűző hatást nehéz számszerűsíteni, de a két kötelező tarifa emelése – indirekt módon - további 1-1,5 millió dolgozó keresetét befolyásolhatja. Az alsó értékek toló hatása tehát 2020-ban is erősen érvényesül.

Hazánk legnagyobb foglalkoztatója a magyar állam. Úgy érzem, hogy – elsősorban a nagy közszolgáltató vállalatok esetében – érdemi bérviták várhatók. Ugyan ezeknél a stratégiai jelentőségű cégeknél nehéz sztrájkot szervezni, a dolgozók mégis képesek lehetnek nyomást gyakorolni a tulajdonos államra vagy önkormányzatra. Többségükben van szakszervezet, az egy másik kérdés, hogy mennyire aktívak és hatékonyak. Nem szeretnék jósolni, de szerintem ezeknél a vállalati monstrumoknál lesz érzékelhető éves átlagkereset növelés.

Az országnak működnie kell: ez nemcsak gazdasági, hanem politikai érdek is. A buszoknak, vonatoknak menniük kell, az energia szolgáltatás nem szünetelhet. A stratégiai ágazatoknak kiemelten fontos a szerepük, ezért a munkavállalók alkupozíciója nem valószínű, hogy romlik a jövőben. A legnagyobb hátrányt a különféle állami intézményi rendszerben, közalkalmazotti státuszban (pl.: pedagógusok, szociális munkások, közgyűjteményi dolgozók stb.) munkát vállalók szenvedhetik el. Szomorú, hogy ebben a szférában nem tapasztalható konstruktív dialógus. A klasszikus közszférában a dolgozók érdekérvényesítési eszközei gyengék, ebből következően hatástalanok.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lefeküdtél a dákó pártnak. Nem ingyé!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés