Washington már nagyon szeretne Észak-Koreával tárgyalni

2020. január 13. 8:15
John Bolton szerint az amerikai kormányzat nem is igazán akarja az észak-koreai nukleáris leszerelést.

Washington felvette a kapcsolatot Észak-Koreával és sürgette a tárgyalások újraindítását – jelentette ki Robert O'Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az Axios című hírportálnak még pénteken adott, de csak vasárnap megjelentetett interjújában.

O'Brien úgy fogalmazott: „felvettük a kapcsolatot az észak-koreaiakkal és tudattuk velük, hogy szeretnénk folytatni az októberben megszakadt tárgyalásokat Stockholmban”. Hozzáfűzte, hogy az amerikai kormányzat több csatornán keresztül is jelezte Phenjannak, hogy szeretné felújítani a tárgyalásokat az észak-koreai nukleáris programról. A nemzetbiztonsági tanácsadó pozitívumként értékelte, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető nem tett olyan lépést, amellyel valóra váltotta volna „karácsonyi ajándékként” ígért figyelmeztetését. Erről Donald Trump amerikai elnök korábban azt nyilatkozta, hogy ez az ajándék valószínűleg „egy csodaszép váza lehet”.

Szombaton egyébként Phenjanban a KCNA észak-koreai állami hírügynökség bejelentette, hogy Kim Dzsong Un születésnapi üdvözletet kapott Donald Trumptól. Közleményében a kommunista állami hírügynökség azonban azt is hozzátette, hogy a két vezető személyes viszonya nem elég jó ahhoz, hogy újrainduljanak a tárgyalások. Az Axios megjegyezte, hogy Donald Trump éppen a Kim Dzsongunnal feltételezett jó személyes kapcsolataira szokott hivatkozni a tárgyalások során, ám az eddigi amerikai erőfeszítések a portál szerint nem hoztak eredményt. A portál idézte az előző nemzetbiztonsági tanácsadót, John Boltont, aki decemberben szintén az Axiosnak adott interjújában élesen bírálta a Trump-kormányzat észak-koreai politikáját.

Bolton azt állította: az amerikai kormányzat blöfföl, amikor arról beszél, hogy leállíttatja az észak-koreai nukleáris programot. Szerinte ezt „valójában nem is akarják”, mert akkor egészen másként politizálnának Phenjannal. „Sajnos nem igaz, hogy a maximális  nyomásgyakorlással élünk Észak-Koreával kapcsolatban” – fogalmazott, és azt hangoztatta, hogy Washingtonnak előbb-utóbb be kellene ismernie politikája kudarcát.

(MTI)

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

egy ertelemzavaro pontatlansag:
a két vezető személyes viszonya nem elég jó ahhoz, hogy újrainduljanak a tárgyalások

helyesen ugy volt, hogy:
a két vezető személyes jó viszonya nem elég ahhoz, hogy újrainduljanak a tárgyalások

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés