Több épületet elpusztított az óbudai tűzvész

2020. január 13. 8:51
Öt épület gyulladt ki abban a tűzben, aminek során ledőlt egy nagyfeszültségű vezeték tartóoszlopa is.

Körülhatárolták a Budapesten, a III. kerületi Kunigunda útján vasárnap este keletkezett tüzet, már csupán utómunkálatokat végeznek, ezek azonban elhúzódhatnak – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel. Kolozsi Péter kiemelte, hogy ipari létesítményre nem terjedtek át a lángok.

A katasztrófavédelem mobil laborral vonult ki a helyszínre, a mérések azt mutatták ki, hogy a lakosság nincsen veszélyben – hangsúlyozta. A helyettes szóvivő a korábbi információkat pontosítva közölte, hogy öt épületben keletkezett tűz, ezek közül négy lakóingatlan. Az egyikben felcsaptak a lángok, amelyek több gázpalack felrobbanását okozták. Ettől az épület összedőlt, feltehetőleg a tűz miatt pedig leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték, ami jelentősen nehezítette a nagy erőkkel kivonult tűzoltók munkáját.

Az összes épület lakhatatlanná vált – közölte Kolozsi Péter. Megjegyezte, hogy melegedőbuszt vezényeltek a helyszínre. A helyettes szóvivő azt mondta, hogy egy ember megsérült: áramütést szenvedett. Őt átadták a mentőknek. A vezetéket, amely a földön fekszik, áramtalanították.

A körülmények tisztázására tűzvizsgálati eljárást indítottak – jelezte. Kolozsi Péter megjegyezte, hogy az épületekben kilencen laktak, közülük öten tartózkodtak otthon. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt írta, hogy az esettel összefüggésben idegenkezűség gyanúja eddig nem merült fel.

A helyszínre kiérkezett a kerületi polgármester mellett Kerpel-Fronius Gábor budapesti főpolgármester helyettes, aki a Facebookon azt közölte: ilyen esetben a főváros politikai vezetésének ki kell mutatnia a szolidaritását a város lakóival és föl kell ajánlania a segítségét a bajbajutottaknak. Mint fogalmazott, meglátása szerint sokak egész vagyona vált a lángok martalékává, ezért őket a kerület gyorssegélyben fogja részesíteni. 

(MTI)

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés