Tartsuk számon, kik azok, akik kiszolgálják ezt a rendszert!

2020. január 13. 21:42

Vajda Zoltán Tamás
Facebook
Rezsimszolga az is, aki e mellé az egyre inkább fasiszta jelleget öltő rendszer mellé jelöltként vagy nyilvános támogatóként odaáll.

„Szeretett kertvárosunkban, itt a XVI. kerületben is számos olyan személyt ismerünk, akik az embertelen Orbán-rezsimet szolgálják gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Az önkormányzatban, a helyi propagandamédiában, az iskolákban és a föléjük ültetett vízfejekben, a kerületi kormányhivatalnál és egyéb kerületi intézményekben egyaránt találkozhatunk velük. Szerintem rezsimszolgák azok az értelmiségiek és vállalkozók is, akik csendben maradnak akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne bátor kiállásukra. Sugdolózhat valaki négyszemközt óriási ellenzékiségéről, ha közben a nyilvános térben a helyi fideszes vezéreknek hajbókol. Lehetnek akármilyen kedves, okos, barátságos emberek azok, akik az »én nem politizálok« álobjektív álarca mögé bújnak, ha közben a Viktátor szolgálatában besározódnak. Madarat tolláról, embert barátjáról: rezsimszolga az is, aki e mellé az egyre inkább fasiszta jelleget öltő rendszer mellé jelöltként vagy nyilvános támogatóként odaáll. Egyszer majd nekik is el kell számolniuk lelkiismeretükkel és a cserbenhagyott, elárult néppel is. A változás Budapesten és országszerte is elkezdődött októberben, de nekünk itt helyben még sok dolgunk van, hogy fővárosunk e jobb sorsra érdemes kerületét felszabadítsuk. Addig is tartsuk azonban számon, hogy kik azok, akik pillanatnyi előnyökért, anyagi javakért, a számukra drogként ható hatalomért kiszolgálják ezt a rendszert, és semmilyen szinten ne vállaljunk velük közösséget a későbbiekben, amikor a rezsim bukása után »megtérnek« és bizonygatják, hogy ők mindig is ellenállók voltak. És tartsuk számon azt a kevés számú tisztességes kivételt is, akinek tényleg nem volt más választása.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 248 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Húzz egy strigulát a nevem mellé.

Sőt, a "NER"-támogatóknak majd számot kell tetováltatni az alkarjára. Ugye, ismerős?

A, dehogy politikai leszamolas miatt listazna! Torveny ele vitetne artatlan embereket, maskent, normalisan gondolkodokat, biztosan azert, hogy erdemrendre terjessze fel oket, ja.
Allandoan olyan politikusaitok vannak, hogy magyarazkodnotok kell miattuk, lasd Gyurcsany, de ti ezt szivesen teszitek, hisz' ugyanabbol a materiabol gyurtak titeket.
Kilatszik a voros farok!

Nézd meg a képét, ő is annak szánta.

Ja, igaz, emlekszem.
Gyurcsany tenyleg szolga volt, van es lesz. Oregecskedojevel egyutt.
A fenseges Nyugat es a Birodalom szolgaja. Valoban.
Na, ezt a mentalitast utasitjuk mi vissza. Egymast szolgaljuk es egymassal szemben vannak KOTELEZETTSEGEINK.
Erted, ugye?

Rohadék bolsevik tetű.

És mi lesz veletek, ha ezt "az egyre inkább fasiszta jelleget öltő rendszer"-t tényleg átlépi egy nem 'egyre inkább' olyan?

Kedves Tamás!

Mi lesz azokkal, azok milyen listára kerülnek fel ha visszajön a balliberális kurzus?

Lehet-e bírálni a balliberális oldalt, egyáltalán illik-e bírálni bármely oldalt? Csak zárójelben a bírálatra, a hülyeség feltárására naponta szükség van, lásd Novák Katalin, a kormány Matolcsy és más szakértők szerint is elhibázott családpolitikája CSOK-ra vonatkozó részét.

Egy átlag állampolgártól mit vársz el a balliberális ideológiai hűség jegyében? Szükséges-e az emberektől hűségesküt elvárni? Ha valaki például komoly tudós, akkor Te mit vársz el tőle, politikai tekintetben?

Egy kutató, egy orvos, ha feltalál valamit, ami például népegészségügyi szempontból is releváns, akkor az adott gyógymódot kik érhetik el, differenciálnál-e a beteg politikai hovatartozása alapján- tudjuk, volt ilyen orvos - , ha most egy fideszes kutatóról lenne szó, s publikálni akarná a kutatási eredményét, akkor az most listázni való Fidesz bérenc lenne? Tényleg jó-e az, ha bárkit is listázunk politikai nézetei alapján? Miért akarod kikényszeríteni az emberekből azt,hogy megtagadják valós énjüket? A zseniális Oszip Mandelstam megírta a Sztálin-epigrammát, Koba nem ölte meg, de száműzte, Mandelstam később Sztálint dicsőítő versek írására kényszerült, de a végén Koba ,Vlagyivosztok mellé száműzte, a halálba kergette. Miért akarsz embereket kétszínűségre késztetni? A szakmai, emberi teljesítmény legyen a kizárólagos mérce.

nem olvastam Tőled semmit, amikor Gyöngyösi, a mára egyik legszorosabb, legbarátibb szövetségesetekké vált jobbikos listázni akarta a zsidókat. Egyetértettél vele?

Listáztak itt már sokan, numerus clausus, zsidók listája, a holokauszt, a B-lista, ugorva 2018-ban a 444, a harminc legszervilisebb magyarról összeállított listája, a náci Jobbik listázási kísérlete, s most jössz Te is.

Rólad két dolog jutott eszembe. Az egyik, Oleg Kosevoj, rá hasonlítasz, ha alkalmad lenne rá, megölnéd a Veled egyet nem értőket, mint Ő tette sorozatban.

A mások Kosztolányi és Kun Béla találkozása 19-ben:

"Mondd, mi ez itt öregem? - kérdezi súgva, pajtási cinkossággal , kíváncsian, megfeszített karral, csodálkozó tenyérrel Kun Bélától, és várja, hogy a régi vagány újságírótárs fél szemével hunyorogva, csibészesen röhögve bevallja, hogy az egész csak móka, s kár izgulni.

-És mi lesz velem?Mi lesz az írókkal?-faggatja Dide a népvezért.
-Rád semmi szükség a proletár államban- feleli Kun Béla. Versek nem kellenek, . majd tanulsz valami mesterséget. Ha okoskodsz, ki fogunk végezni."

S még egy valami, Tamás, különösen disszonáns, ha egy zsidó akar listát állítani....Holnap listázni fogod, hogy kinél van Scheiber Hugó festmény, s elrekvirálod? A régi bolsevik beidegződések, amik megölték a zsidó és nem zsidó polgárt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés