Patchwork
I. évfolyam 2. szám | Élet
2019. szeptember 19.
Apokalipszis esztétikus köntösben
| KÉRI GÁSPÁR |
Ami az előnye, az a hátránya is az évente Magyarországra eljutó, hollandiai gyökerű World Press Photo kiállításoknak. Mert egyrészt ilyenkor mégiscsak az történik, hogy kicsit jobban odafigyelünk a világban zajló, embertársaink által át- és megélt drámákra, kisebb-nagyobb helyi konfliktusokra, pusztító háborúkra és környezeti katasztrófákra, vagy egyszerűen csak betekinthetünk távoli kultúrák, országok és városok fotós szemmel izgalmasan és sajátosan láttatott hétköznapjaiba. Másrészt ezt a World Press Photo már évtizedek óta bő nyállal és érzelmesen, gyakorta erőteljesen túltolt esztétikával teszi. És ez azért ellentmondásos gesztus, bárhonnan is nézzük. Az persze kétségtelen tény, hogy a közízléshez igazodva, az apokaliptikus képsorozatokat esztétikus köntösbe bújtatva, a pokoli pillanatokat kozmetikailag finomhangolva, ezáltal a tartalmat fogyaszthatóvá téve a World Press Photo eléri a célját, és hatalmas látogatószámokat produkál. Viszont ha a kiállításról kilépve a látogatóknak csak a töredéke átgondolja, hogy a fotográfiák szenzációján túl mi végre vagyunk itt a Földön, majd utána még tesz is azért, hogy valamivel jobbá tegye legalább személyes környezetét, akkor nyilvánvalóan már megérte.
| KÉRI GÁSPÁR |
Ami az előnye, az a hátránya is az évente Magyarországra eljutó, hollandiai gyökerű World Press Photo kiállításoknak. Mert egyrészt ilyenkor mégiscsak az történik, hogy kicsit jobban odafigyelünk a világban zajló, embertársaink által át- és megélt drámákra, kisebb-nagyobb helyi konfliktusokra, pusztító háborúkra és környezeti katasztrófákra, vagy egyszerűen csak betekinthetünk távoli kultúrák, országok és városok fotós szemmel izgalmasan és sajátosan láttatott hétköznapjaiba. Másrészt ezt a World Press Photo már évtizedek óta bő nyállal és érzelmesen, gyakorta erőteljesen túltolt esztétikával teszi. És ez azért ellentmondásos gesztus, bárhonnan is nézzük. Az persze kétségtelen tény, hogy a közízléshez igazodva, az apokaliptikus képsorozatokat esztétikus köntösbe bújtatva, a pokoli pillanatokat kozmetikailag finomhangolva, ezáltal a tartalmat fogyaszthatóvá téve a World Press Photo eléri a célját, és hatalmas látogatószámokat produkál. Viszont ha a kiállításról kilépve a látogatóknak csak a töredéke átgondolja, hogy a fotográfiák szenzációján túl mi végre vagyunk itt a Földön, majd utána még tesz is azért, hogy valamivel jobbá tegye legalább személyes környezetét, akkor nyilvánvalóan már megérte.
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető.
Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!
