Roger Scruton túlmutatott korán

2020. január 12. 22:34

Douglas Murray
The Spectator
Olyasfajta ember volt, akiről úgy tűnt, tényleg mindenhez ért, és képes könyvet írni bármiről, legyen az építészet, filozófia, a szépség, zene, vallás vagy sok minden más.

„Meghalt Sir Roger Scruton. Tavaly nyáron diagnosztizálták rákkal, vasárnap békésen hunyt el családja körében.

Sok mindent fognak írni és mondani róla a következő napokban. De talán pár dolgot én is mondhatok.

Először is szeretném megismételni, amit családja említett Scruton halálhíre kapcsán kiadott közleményében. Eszerint nagyon büszkék Rogerre és mindarra, amit elért. Talán mondhatom, hogy Roger minden barátja osztja ezt az érzést. Olyasfajta ember volt, akiről úgy tűnt, tényleg mindenhez ért, és képes könyvet írni bármiről, legyen az építészet, filozófia, a szépség, zene, vallás vagy sok minden más. Sok szempontból – mint volt diákja, Rabbi Sacks mondta nekem – úgy tűnt, Scruton túlmutat korán. Mintha nem lett volna olyan terület, amihez nem értett. A 2000-res évek közepén egykori barátunk, Shusha Guppy házánál voltunk vacsorázni, prominens írók és újságírók egy csoportja; mindenkinek megvolt a maga egója. Emlékszem, egyikünk megkérdezte Rogert, hogy nem akarja-e aktualizálni A Nyugat és a többi című kötetét. Jellemző és semmi esetre sem tettetett alázattal azt válaszolta, hogy nem, mert a farsija már nem olyan jó. Csodálatos volt látni az írókat, akik úgy tűnt, akkor és ott feladták. 

Kétségtelen, hogy a következő napokban beszélni fognak valamiféle „ellentmondásos” dolgokról. Egyesek akár még tovább is mehetnek. Szóval érdemes hangsúlyozni, hogy kora nagy kérdéseiben Roger Scruton jól látott. A hidegháború idején olyan akadémiai elittel nézett szembe, amely vagy semleges, vagy egyenesen Nyugat-ellenes volt kora nagy kérdéseiben. Roger viszont nem csak jól látta a helyzetet, hanem helyesen is cselekedett. Nem sok filozófus cselekszik. De ő és társai épp ezt tették az általuk létrehozott »földalatti egyetemmel«. A hetvenes-nyolcvanas években saját maga épségét is kockáztatva a vasfüggöny mögé utazott, hogy filozófiát tanítson tudásszomjas diákoknak. Ha Roger és kollégái baloldali professzorok lettek volna, akik szélsőjobboldali rezsimekbe hatolnak be Platónt és Arisztotelészt tanítani, akkor mára már számos hollywoodi mozi szólna róluk. De mindez nem számított.  Ami számított, az a helyes cselekvés volt és a filozófiai igazság lángjának életben tartása azon országokban, ahol a hivatalosságok igyekeztek eloltani azt.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés