Középvezetők

II. évfolyam 2. szám | Meta - Jegyzet
2020. január 9.

Máthé Zsuzsa
A felelősen elvégzett munka és a visszacsatolások hiányában rossz döntések fognak születni, torz rendszerek alakulhatnak ki, amelyek már joggal válnak kritika tárgyává.

Október 13-a óta sokan eszméltek és elemeztek már a nemzeti oldalon: szükség is van a szellemi erőfeszítésre, a lelki megújulásra, ha 2022-től nem szeretnénk egy újprogresszív, multikulturális ország „lakóssága” lenni, elmosódott identitások kavalkádjában a saját valónkat elveszítve; eközben veszni hagyva – sok egyéb mellett – a családi adózást, a hazai gazdaság támogatását és a nemzeti érdekeket szem előtt tartó külpolitikát is. Újra kell gombolni magunkat, túlterjedő énünket vissza kell parancsolni a Teremtőtől ránk szabott valónkba – de fontos tudatosítani, hogy ez nem pusztán a politikai felső vezetés feladata, hanem mindannyiunké. Mert hajlamosak vagyunk minden veszteséget a vezető posztokat betöltő személyek nyakába varrni.

A köz érdekében tevékenykedő, döntés-előkészítői szinten működő, a felső vezető közvetlen beosztottjaként dolgozók felelősségéről – akiket az egyszerűség kedvéért nevezzünk most középvezetőknek – jóval kevesebb szó esik. Azokról a viszonylag kényelmes állásokban ülő emberekről, akik közül, bár élvezik a fennálló rendszer előnyeit, és megkapták a bizalmat, a lehetőséget az előrelépésre, sokan belekényelmesedtek a székükbe. Ráadásul még ma is velünk él az a mérgező, posztkádári mentalitás, amelyet követve a középvezető felfelé kommunikálva nemegyszer elzárja a valósághű információkat, lefelé pedig nagy intenzitással gyakorolja a morgás jogát.

A vezetői értekezletek e csendes jelenlévői valódi érzelmeiket és gondolataikat sokszor maszkírozzák, és csak a megbeszélésekről kiperdülve, kávéscsészéjüket kanalukkal kocogtatva eresztik ki a gőzt, ilyenkor azonban bőszen kritizálnak, és magasabbrendűségük hamis tudatában a hozzájuk érkező kéréseket ott akasztják el, ahol csak tudják. Mintha közük sem lenne azokhoz a rendszerekhez, amelyeknek maguk is aktív szereplői, felelős működtetői. Ez a mentalitás jelen van az iskolákban, a kórházakban, a kulturális intézményekben és az államigazgatás bugyraiban a minisztériumoktól a háttérintézményekig egyaránt. És persze a magyar valóság számos más területén is.

Csak az együtt gondolkodásból tud egy haza fényre derülni
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés