Belső-Ázsia kapujában – indul a Hungarikumokkal a világ körül 3. évada Teherántól Új-Delhiig
2020. január 04. 16:40
Amilyen ősi, annyira kevéssé ismert: Iránban indul a Hungarikumokkal a világ körül legújabb évada, amelyben Közép-Ázsiát járják be az utazók. Következnek a pozitív és negatív úti élmények a perzsa hétköznapokból!
2020. január 04. 16:40
p
0
0
38
Mentés
Almási Miklós és Kurucz Dániel írása
Irán olyan a nyugati utazóknak, mint Magyarország az irániaknak. Szinte teljesen ismeretlen, csak nagyon kevés információ szűrődik át a könyveken vagy az interneten keresztül. Harmadik évadunk – amely január 4-én startol – első adásában a több mint 10 milliós perzsa fővárosba, Teheránba kalauzoljuk el nézőinket, hogy aztán a „kelet” egyik legszebb gyöngyszemében, Iszfahánban nem várt fordulatot vegyen utazásunk, rögtön a 80 napos út elején. Érdekességekben és izgalmakban bővelkedő élményt ígér a Hungarikumokkal a világ körül legújabb évadának első része.
Lost in Istan
Kevés olyan, felfedezésre váró ország van ma a világban, ami elzártabb, mint Irán. Ennek nyilván politikai okai is vannak, de a mi műsorunk ezzel nem foglalkozik. Minket csak a magyar kulturális értékek felfedezése, érdekes emberek, ízek, érzések, színek, dallamok, perzsaszőnyegek, macskák… felfedezése érdekelt.
A nyugati utazó számára Teherán az az állomás, amelyen át betekintést nyerhetünk egy teljesen új világba, mely titkainak felfedése hetekbe is beletelhet, de sajnos nekünk alig pár napunk volt, ezért a kevés, Iránban élő magyar egyikéhez fordultunk segítségül, Újvári Barbihoz.
Pomázról Teheránba
Barbi egyetemi tanulmányait folytatja jelenleg is a Teheráni Egyetemen, és tökéletesen beilleszkedett a keleti forgatagba. Például megtanult perzsául, de arabul ír és olvas. Neki köszönhetően mutatjuk be a várost magyar szemmel. Felfedezzük a híres bazárokat, az éjszakai életet, és eljutunk Semmelweis Ignác szobrához. Megtudjuk azt is, mi a különbség a sitar és a setar (keleti pengetős hangszerek) között.
Ha valaki azt gondolná, nehéz dolgunk volt, és minimum minden második sarkon robbantanának, hát nem. Irán a kedves és segítőkész emberek országa, ahol nyugodtan sétálhatunk este, hiszen nem kell attól tartanunk, hogy bármi baj történhetne velünk. Kivéve, ha autóba szállunk. A perzsa sofőrök úgy vezetnek, mintha a GTA-ban lennének. Állítólag évente közel 100 ezer ember hal meg közlekedési balesetekben, így nem tanácsos sofőr nélkül közlekedni – és nem csak Teheránban, a többi város is épp ennyire „lüktető”.
Most akkor „perzsa”, vagy „iráni”?
Egészen az 1979-es forradalomig mindkét elnevezést használták, ám azóta az ország hivatalos neve Iráni Iszlám Köztársaság. Efféle kettősség nálunk is létezik, hiszen a környező országokon kívül szinte senki sem magyarnak, hanem valamilyen hun utódországnak tart minket – lásd Hungary.
Az irániak azonban مجارستان-nak, vagyis Mad̲j̲aristānnak hívnak minket. És ez a szó csodákra képes. Utoljára Finnországban, Oulu-ban fordult elő velünk, hogy a helyiek meghívtak valamire csak azért, mert testvérüknek gondoltak. Szerencsére a Közép-Keleten vagy lánykori nevén Belső-Ázsiában a Mad̲j̲aristān név jelent is valamit – és nem szemráncolást, annak inkább ellenkezőjét, minket például egy-egy ayranra hívtak meg vadidegenek. (Fontos, hogy mivel a muszlimok nem isznak alkoholt, egészen fantasztikus kefir-joghurt szerelemgyerek (ayran) kultúra alakult a létező összes ízben, így aki csak teheti, kóstolja meg!)
Azért mielőtt elámulnánk a két nép közötti jó kapcsolaton, egy jó tanács: bármit is veszünk, a fizetési szándék kinyilvánítása előtt állapodjunk meg az árban. No meg abban, hogy rialban vagy ún. tomanban állapították azt meg. Utóbbi ugyanis egy nullával kevesebbet jelent, amit a lakosság kezdett el használni az egyre gyorsuló infláció miatt.
Iszfahán
A régi fővárost, Iszfahánt tartják a legszebb perzsa városnak, de nemcsak vidékiek vagy az útikönyvek, még a teherániak is. „Iszfahánt látni és meghalni” – így tartja a helyi mondás. A világ egyik legrégebbi városa, amelyben ősi nemzeti kisebbségei, az iráni zsidók és a keresztény örmények is megtalálhatóak mind a mai napig.
Sokadik ország dönti le saját sztereotípiáit előttünk. Újra fel kell ismernünk: nem szabad abba a tévedésbe esni, hogy egy országot, egy népet az aktuális politikai berendezkedés alapján ítélünk meg, legyen az kurd, azeri török, örmény vagy perzsa… Egy a lényeg, az iráni emberek kedvessége és vendégszeretete dimenziókkal az európaiaké fölött van. Mint mondják, a legnagyobb szükségben mutatkozik meg az emberség, és ezt mi szerencsékre megtapasztalhattuk.
„Mi vendégszeretők vagyunk, de az igazi az az afgán. Oda is mentek, ugye?”
Aztán ahogy az lenni szokott, a kellemesnek induló iráni utunk hirtelen rémálommá változott. Épphogy csak elhagytuk Iszfahánt, amikor megkaptuk az üzenetet egy perzsa barátunktól: „bajban vagytok!” Hogy miért is kaptuk ezt az üzenetet az iráni-amerikai konfliktus kellős közepén újságíró vízummal a zsebünkben, a magyar és az iráni hatóságok által is támogatva?! Az európai ésszel nem volt éppen könnyen felfogható.
Elvesztettük a kontrollt iráni tartózkodásunk felett. A sofőrünket utolérték a titkosszolgálatok, és nem hagyhattuk el napokig Shiraz városát. Tudtuk, hogy hamar vissza kell vennünk az irányítást, mert Iránban a hatósági gépezet túl jól és átláthatatlanul működik. Megértettük, mit is jelent diktatórikus rendszerben élni. Amikor csupán annyi döntési szabadságod van, amennyit éppen a hatóságok megengednek…
Az első részt a TV2 mutatja be szombaton, aztán rögtön vasárnaptól a Youtube-csatornánkon láthatjátok, ha lemaradnátok szombaton az első adásról. Egészen február 22-ig nyomon követhetitek kalandjainkat – nyolc héten keresztül – Stein Aurél, Vámbéry Ármin és Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain. Tartsatok velünk ezen a 14 ezer kilométeres úton, és fedezzük fel együtt a Belső-Ázsiát! További kalandokért pedig olvassátok el a korábbi útinaplókat.
Eszéki Gergő Gerikkkee néven szerkeszt Facebook- és Instagram-oldalt, ahol időről időre túrázással és utazásaival kapcsolatos tartalmakat oszt meg. Az elmúlt években végigjárta az Országos Kékkör útvonalát és a Szent Jakab-zarándokút több szakaszát. Beszélgetésünk előtt pedig Peruból tért haza.
„Elloptam néhány magyar szokást útközben” – vallja be egyikük; magyar történelem, magyar föld, amerikai, brit és ír „magyarok” mesélnek arról, milyen nálunk élni.
„A bíróság emlékeztet arra, hogy Magyarországnak továbbra is kötelessége együttműködni a Nemzetközi Büntetőbírósággal” – fogalmazott a szóvivő.
p
0
5
9
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 38 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
EREFEFER
2020. január 26. 15:21
Örülök, hogy a stáb ellátogat olyan régiókba, amelyek kevésbé ismertek a magyarok számára. Ránk fér a perspektívatágítás, szemléletbővítés és az interkulturális tanulás.
Gratulálok Barbinak, hogy sikerült elsajátítania a helyi nyelvet. Nem kis teljesítmény. Szép, amit mondott a műsorban, hogy a szeret ott élni, de azért hazavágyik, mert ő mégiscsak ide született.
Hihetetlen, hogy a Iránban még mellszobrot is állítottak Semmelweis Ignácnak. Micsoda elismerés!
Irán teljesen más ország volt a 1979-es iszlám forradalom előtt, mielőtt az ország radikalizálódott volna, mielőtt a nőknek kötelezővé vált volna a fejkendő és még mielőtt a diktatúra végérvényesen megvetette volna a lábát. Aki többet szeretne megtudni a forradalom előtti és közbeni időkről, és annak hatásáról, annak ajánlanám figyelmébe Marjan Satrapi képregényét a Perszepoliszt. A szerző saját gyerekkorán keresztül mutatja be, hogy milyen volt felnőni az akkori Iránban.
Szép ország, főleg a Kaszpi-tenger partvidékén, de egyeseknek jobban kéne az olajkészlete. És ezért nem sajnálnának feláldozni 500 ezer iráni gyereket sem, vagy földig rombolni azt az országot is, mint Irakot vagy Szíriát.